Az első félidő után – örüljünk, hogy nem vagyunk hátrányban

2021. szeptember 05. – 18:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A félidő legnagyobb helyzete az albánok előtt adódott, Kumbulla a kapu torkából hibázott. A hazaiak amúgy is veszélyesebbek voltak, különösen az első negyedórában bántóan nem találtuk a játék ritmusát. Az ilyen meccsekre szokták mondani, hogy egy gól dönthet, nem véletlen, hogy a két csapat utolsó két meccsén is egy-egy gól döntött – szerencsére a mi javunkra. Csak a félidő végére jöttünk fel, reméljük a második félidőben is ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Djimsiti próbál kapura fejelni egy szöglet után – Fotó: Florian Goga/Reuters
Djimsiti próbál kapura fejelni egy szöglet után – Fotó: Florian Goga/Reuters

A labdát a két válogatott nagyjából egyenlő arányban birtokolta, a hazaiak ötször, a magyarok háromszor lőttek, fejeltek kapura, mi kétszer találtuk el a kaput, az albánok csak egyszer. Szögletekben 4.2 a hazaiaknak.