Sírt örömében a Red Bull pilótája, miután végigrepült több mint két kilométernyi alagúton

2021. szeptember 4. – 23:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dario Costa, a Red Bull műrepülő pilótája lett az első olyan ember, aki egy repüléssel két alagúton is végigrepült.

Az isztambuli Çatalca alagutakon száguldott át gépével. A két alagútban összesen 2260 métert tett meg, 44 másodperc alatt. Sírt örömében, miután kiért a nagyon hosszú másodikból. Az alagutak között jelentős keresztirányú szél volt, bennük pedig légörvények nehezítették a dolgát. Az alábbi videón látható a hajmeresztő mutatvány:

A Red Bull marketingstratégiájának fontos eleme, hogy az emberek extrém sportteljesítmények támogatójaként azonosítsák a vállalatot. Ilyen különleges mutatvány volt néhány évvel ezelőtt például a Red Bull Stratos is, amikor Felix Baumgartner a sztratoszféra határáról ugrott le, áttörte a hangsebességet, majd kinyitotta ejtőernyőjét, és sikeresen landolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!