A hazai pályán versenyző Verstappené a pole pozíció a Forma-1 időmérőjén

2021. szeptember 4. – 17:01

frissítve

A hazai pályán versenyző Verstappené a pole pozíció a Forma-1 időmérőjén
Verstappen sikerének nagyon örültek a holland szurkolók – Fotó: REMKO DE WAAL / ANP / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A hazai közönség előtt szereplő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről, írja az MTI.

A 23 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 10. pole pozíciója, sikerét a zandvoorti pályán hatalmas üdvrivalgással ünnepelte a túlnyomó részt narancssárgába öltözött szurkolótábor.

Verstappen mögött – 38 ezredmásodperccel lemaradva – a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett másodikként, míg a harmadik rajtkocka a másik Mercedest vezető finn Valtteri Bottasé lett.

A koronavírus-fertőzés miatt ezt a futamot kihagyni kénytelen Kimi Räikkönent helyettesítő Robert Kubica a 18. pozíciót szerezte meg, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Aston Martin), valamint Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez pedig meglepetésre már az időmérő első szakaszában kiesett.

A kvalifikációt kétszer voltak kénytelenek félbeszakítani, mindkét alkalommal piros zászlóval, előbb ugyanis George Russell, a Williams brit versenyzője, majd pedig csapattársa, a kanadai Nicholas Latifi csúszott ki és csapódott a gumifalba. A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!