Rossi: Egy ilyen este után nehéz arra gondolni, hogy odaérhetünk a csoport második helyére

2021. szeptember 2. – 23:39

frissítve

Rossi: Egy ilyen este után nehéz arra gondolni, hogy odaérhetünk a csoport második helyére
Marco Rossi – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar szövetségi kapitány vállalja a felelősséget a vereség miatt, Marco Rossi egy ilyen este után nehezen tud arra gondolni, hogy a magyar válogatott oda tud érni a selejtezőcsoport második helyére, ehhez a legjobb formánkat kell nyújtani, mondta.

Azt kiemelte, hogy a szurkolók fantasztikusak voltak, „de nem voltunk képesek megadni azt, amit az Eb-meccseken megadtunk nekik”. Tudtuk, hogy tökéletes mérkőzést kell produkálni egy ilyen csapat ellen, de ez nem sikerült – mondta. Az első félidőben jól védekeztünk, de a második játékrészben, miután megkaptuk az első gólt, sok labdát vesztettünk, és ez nagy problémát okozott. Óriási a különbség a két csapat között, de nem lehet ennyi gólt kapni, csalódott vagyok emiatt – tette hozzá.

A második félidőben próbáltunk veszélyesebben játszani, de nem engedtek kibontakozni minket, nem engedték, hogy kihozzuk a labdát hátul. Hangsúlyozta, hogy most is, mint mindig, ő a fő felelős a vereségért. A legjobbunkat kell nyújtani, hogy jó helyezésünk legyen a csoportban, „de egy ilyen este után, mint a mai, nehéz arra gondolni, hogy odaérhetünk a csoport második meccsére”.

Southgate: Letérdeltünk, és ez így volt helyes

Az angol szövetségi kapitány arról beszélt, hogy nagyon nehéz meccs volt, de elégedett az eredménnyel és a teljesítménnyel is. Az első félidőben az utolsó passzokba sok hiba csúszott, „de tudtuk, hogy az ellenfél el fog fáradni” – mondta Gareth Southgate.

Azt mondta, a magyarok ellen minden nagy csapat a meccsek késői szakaszában szerzett gólokat, erre számítottak ők is. Ő maga nem hallott rasszista bekiabálásokat, de az öltözőben mutatták neki, hogy az újságok ezt írták, „ha így volt, az nagy csalódás”.

„Minden rasszista megnyilvánulást ellenzünk, de előbb a saját magunk háza tájával kell foglalkozni, ott is vannak problémák” – mondta. Letérdeltünk, és azt gondolom, hogy ez így volt helyes – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!