Paralimpia: Ekler Luca megdöntötte a saját világcsúcsát, aranyérmes lett távolugrásban

2021. augusztus 31. – 13:11

frissítve

Paralimpia: Ekler Luca megdöntötte a saját világcsúcsát, aranyérmes lett távolugrásban
A győztes Ekler Luca a távolugrás T38-as kategóriájának döntője után, a magyar versenyző saját világcsúcsát kétszer is megjavítva aranyérmet nyert – Fotó: Koszticsák Szilárd

Másolás

Vágólapra másolva

Saját világcsúcsát kétszer is megjavítva aranyérmet nyert Ekler Luca kedden távolugrásban a tokiói paralimpián, írja az MTI. A T38-as kategória magyar indulója világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának azután, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban.

Már elsőre megjavította saját, 5,51-es világcsúcsát, 5,60 métert ugrott, ezzel nagy fölénnyel vezetett. Második kísérlete érvénytelen volt, harmadikra ismét javított a rekordon, 5,63-at ért el, majd két rontott kísérlet, illetve egy félig kivitelezett, 4,00 méterrel beírt ugrás következett. Magabiztos sikerét egyik ellenfele sem veszélyeztette. A TFSE 22 éves atlétája a magyar küldöttség kilencedik érmét, abból is a negyedik aranyat szerezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!