Egyértelműen látszik, hogy támadójátékra rendezkedett be a Fradi

2021. augusztus 24. – 21:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferencváros három helyen változtatott a berni kezdőcsapaton, Civic, Zachariassen és Mmaee is lehetőséget kapott. Az új emberek új felálláshoz is vezettek, Peter Stöger a 4-4-2-es hadrendnek szavazott bizalmat, már az elején jelezve, hogy a Fradi támadni szeretne ezen a mérkőzésen.

Az elképzelések azonban nem kerültek összhangba a valósággal, a vendégek kezdték jobban az összecsapást. Gyors támadóiknak köszönhetően rögtön két veszélyes támadást is vezettek a svájciak, majd az 5. percben egy pontrúgásból meg is szerezték a vezetést. Zesiger teljesen üresen érkezett Vincent Sierro szögletére, és zavartalanul fejelhetett az ötösről Dibusz Dénes kapujába.

A gól után visszaállt a Young Boys, a Ferencváros próbálta letámadni David Wagner csapatát, de egyelőre tökéletesen szűkítik a területet a berniek, keresve a kontrák lehetőségét. A szerencse azonban újra a hazaiak mellé állt, egy ártalmatlannak tűnő beadást paskolt Von Ballmoos Wingo elé, aki az üres kapuba passzolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!