Letették az esküt a tokiói paralimpián induló magyar sportolók

2021. augusztus 11. – 20:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Letették az esküt a tokiói paralimpián versenyző magyar csapat tagjai szerdán. A tokiói paralimpia augusztus 24-től szeptember 5-ig fog tartani – írja az MTI.

A budapesti Eiffel Műhelyházban tartott ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a sportolókat. „Tisztelet és köszönet jár azért a sok munkáért, amit elvégeztetek. Tudjuk jól, hogy már önmagában a kvalifikáció is rendkívüli teljesítmény. Ezzel beírtátok magatokat a magyar sport történelemkönyvébe” – mondta Szabó Tünde, majd kiemelte: a cél mindig ugyanaz, mindenki próbálja felülmúlni önmagát.

Ezt követően meglepetés következett a paralimpikonok számára, mindegyiküket egy-egy vendég méltatta és szólított színpadra. Az eskütételnél a sportolók részéről Kiss Péter Pál kajakos, az edzők képviseletében Szalma László, Ekler Luca edzője, a versenybírók nevében pedig Tamás Henriette, a vívószövetség főtitkára mondta az eskü szövegét. A versenyzők, edzők és kísérők ígéretet tettek arra, hogy sportszerűen küzdenek, tisztességgel képviselik a paralimpiai közösséget, segítik csapattársaikat és példamutatóan képviselik Magyarországot.

A tokiói paralimpián induló magyar sportolók 2021. augusztus 11-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A tokiói paralimpián induló magyar sportolók 2021. augusztus 11-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az eseményen Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azt mondta: „A fogyatékos sportolók azok, akik megmutatják, milyenek a magyarok: erősek, elkötelezettek, bátrak.” A paralimpikonokra utalva úgy fogalmazott, hogy tehetséges, ambiciózus embereket lát a színpadon, akik azt képviselik, hogy nem a külső adottságokon múlik, sikeres lesz-e valaki, vagy sem.

Az első csoport pénteken indul Tokióba, majd további öt turnusban utaznak ki a sportolók. A csapat zászlaját a tokiói paralimpia után visszavonuló, kerekesszékes vívó, Dani Gyöngyi viszi majd a megnyitón. A tokiói paralimpián 37+1 fős magyar sportolói delegáció vesz részt.

Az öt évvel ezelőtti, riói paralimpián a magyar sportolók összesen 18 érmet, egy aranyérmet, nyolc ezüstérmet és kilenc bronzérmet nyertek. Tóth Tamás a 100 méteres hátúszás S-9-es kategóriájában lett paralimpiai bajnok.

A tokiói magyar paralimpiai csapat:

  • asztalitenisz (6): Szvitacs Alexa, Arlóy Zsófia, Csonka András, Zborai Gyula, Major Endre, Pálos Péter
  • atlétika (4): Ekler Luca, Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Szöllősi István
  • erőemelés (1): Sedric Roussel Watchou
  • íjászat (1): Gáspár Tamás
  • kajak-kenu (6): Pulai Erika, Varga Katalin, Kiss Péter Pál, Rozbora András, Kiss Erik, Juhász Tamás
  • kerekesszékes vívás (7): Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Veres Amarilla, Mező Boglárka, Dani Gyöngyi, Osváth Richárd, Tarjányi István
  • kerékpár (2): Wermeser Zsombor, Ocelka Róbert (guide: Nagy Gergely)
  • sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
  • triatlon (1): Lévay Petra
  • úszás (7): Adámi Zsanett, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin, Iván Bence, Payer Kata

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!