A PSG hivatalosan is bejelentette: leigazolták Messit

2021. augusztus 10. – 22:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bejelentette az FC Barcelonától távozott hatszoros aranylabdás Lionel Messi szerződtetését a Paris Saint-Germain labdarúgóklub kedden este.

A PSG honlapja szerint a 34 éves csatár szerződése két idényre szól, és további egy évvel meghosszabbítható – írta az MTI.

„Türelmetlenül várom, hogy Párizsban megkezdődjön egy új fejezet a pályafutásomban. A klub elképzelései tökéletes összhangban vannak az én ambícióimmal” – mondta első párizsi nyilatkozatában Messi.

Hozzátette, rendkívül tehetséges játékosok alkotják a csapatot, amelyet nagyszerű szakmai stáb irányít, ő pedig elhatározta, hogy hozzásegíti a PSG-t egy nagyszerű eredmény eléréséhez.

Nasszer el-Kelaifi klubelnök úgy fogalmazott, büszke arra, hogy Lionel Messi csatlakozott a csapathoz, és a családjával a francia fővárosba költözött.

„Nem titkolta, hogy továbbra is a legmagasabb szinten szeretne játszani és trófeákat nyerni. A klub ambíciói természetesen ugyanezek. Azt várom, hogy csapatunk történelmet írjon” – szögezte le.

Helyi médiaértesülések szerint Messi nem fogadta el a felajánlást, hogy átvegye Neymar 10-es mezszámát, ehelyett 30-asban fog játszani, miután első két idényében ebben futballozott a Barcelonában, amelynek felnőtt keretét 17 esztendő után hagyta el. A 30-as mez a kapusoknak van fenntartva, ám a PSG kérvényére a francia liga külön engedélyezte Messinek a viselését.

Messi átigazolásának hátteréről és előzményeiről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!