Olimpiai hatodik lett az öttusázó Marosi Ádám

2021. augusztus 7. – 13:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatodik helyen zárt Tokióban az öttusázó világbajnok, Londonban bronzérmes Marosi Ádám, a magyar nagyot küzdve ért be pontszerző helyre. A másik magyar, Kasza Róbert csak 26. lett, az élen nagy csatában nyert a brit Choong az óriásit futó egyiptomi Elgendy előtt.

Hatodik lett a tokiói olimpián a 37 éves Marosi Ádám, a kétszeres világbajnok öttusázó remek lovaglással, és minden számban kiegyensúlyozott teljesítménnyel teljesített, az utolsó versenyszámban a rossz rajt után a 10. helyről jött fel.

Kovács Sarolta pénteki öttusa bronzérme után a férfiaknál a júniusi világbajnokságon aranyérmes Marosi Ádám kezdhette jobb pozícióból a szombati versenyt: a csütörtöki körvívás után 20 győzelemmel a 10. helyen állt, míg Kasza Róbert 15 nyert asszóval a 27. helyről kezdte a szombatot.

A második számban, a 200 méteres úszásban Marosi 1:59.50-nel a 9., Kasza 2.00.61-gyel a 12. lett. Martinek János szövetségi kapitány szerint mindkét magyar jól úszott, főleg a már idősebb Marosi lehet elégedett, és az idők azt mutatják, hogy fizikailag jó állapotban vannak. A bónusz vívásban aztán Marosi nem nyert asszót, így nem kapott pluszpontot, Kasza viszont két ellenfelét is legyőzte. Ezzel összetettben két teljes szám után Marosi 531 ponttal holtversenyes 9. volt.

A lovaglásban már a sorsolástól is sokan tartottak, mert bár összességében nem rossz az öttusaverseny lóállománya, pénteken a nőknél többen sok veréssel nagyon átrendezték a pályát. (A nőknél az addig vezető német Annika Schleu versenyét tönkre tevő Saint Boy ma már nem versenyzett, igaz, arra addigra se nagyon volt hajlandó.) Marosi jól húzott: megkapta a kettő közül a pénteken tökéleteset futó egyik lovat, és sikerült is élnie a lehetőséggel: Marosi verőhiba nélkül teljesítette a pályát, csak kis időtúllépésért kapott három büntetőpontot. Kaszának sem a sorsolás, sem a verseny nem sikerült ennyire: egy tartaléklóval ment, aki már a második akadálynál visszahőkölt, később még egy verőhibája volt. Kasza végül nem túl jó 271 pontot lovagolt.

Összesítésben Marosi a 7. helyen állt az utolsó szám előtt, a lézerfutásban 31 másodperces lemaradással indulhatott az élen elég fölényesen álló brit Choong mögött. A harmadik helyezett csehnek már csak tíz másodperc volt az előnye Marosihoz képest, vagyis a dobogó nem tűnt elérhetetlennek.

Lézerfutásban Choong nagy előnnyel indult, és ő eleve jó kombisnak számít (ez a szám korábbi neve), de sokáig remekül jött rá a mögötte álló két koreai, majd felzárkózott rájuk az utolsó számot 50 másodperces hátránnyal kezdő, de az előtte állókat sorban előző egyiptomi Elgendy, aki az utolsó lövészet után már teljesen együtt futott a brittel. közben Marosi is mindent megtett, hogy javítson a pozícióján. nem volt könnyű dolga, miután az első lövészetnél ötöt is hibázva ideiglenesen visszaesett a 10. helyre, innen jött vissza fokozatosan ötödiknek. A végére kicsit elfáradhatott, de így is sikerült bejönnie hatodiknak. Az élen végül a britben volt még több tartalék, az utolsó 300 méteren lerázta magáról az egyiptomit. Ezzel öttusában a nők után a férfiaknál is brit győzelem született.

A verseny után Marosi nagyon boldogan nyilatkozott az M4 Sporton, úgy érezte, mindent megtett és érett versenyzést mutatott be. Mint mondta, még nem vonul vissza, de „élvezni fogom a szabadságot, jó volt ez így, kerek volt”. Kasza Róbert sokkal csalódottabban nyilatkozott, mint mondta, ő úgy jött Tokióba is, hogy olimpiai bajnok lesz, de ezt a sors nem engedte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!