Az öttusázó Kovács Sarolta bronzérmes a tokiói olimpián

2021. augusztus 06. – 12:59

frissítve

Az öttusázó Kovács Sarolta bronzérmes a tokiói olimpián
Kovács Sarolta a bronzérmes célba érkezés után – Fotó: Reuters/Ivan Alvarado

Másolás

Vágólapra másolva

A lovaglásban a harmadik helyre lépett előre, utána pedig meg is tartotta a dobogós helyet az öttusázó Kovács Sarolta a tokiói olimpián. A másik magyar induló, Gulyás Michelle a 12. lett.

A tokiói olimpia öttusaversenyei még csütörtökön kezdődtek a körvívással. A két magyar résztvevő, Gulyás Michelle és Kovács Sarolta is jól vívott, 20 győzelmet gyűjtöttek be mindketten 15 vereség mellett. Pénteken az úszásban Kovács a negyedik helyen végzett, amivel az összesítésben megőrizte a hatodik helyét.

A lovaglásban egy verőhibája volt, és mivel a vívásban győztes német Annika Schleu a lovaglásban elszállt, és az előtte lévők is többször hibáztak, bronzérmes pozícióból várhatta a laser runt, vagyis a futás és a lövészet kombinációját. Schleu lova egyébként már a pályára is alig akart menni, majd az első verésnél megbokrosodott, a német pedig nem tudta befejezni a pályát, több mint 4 perces hátrányt szedett össze, így favoritból az utolsók egyike lett. Zokogva hagyta el a pályát, már a nyeregben is sírt, élete legnagyobb esélyét szalasztotta el. Gulyás Michelle sem lovagolt jól, kitört a lova, és több akadályt levert. 61 másodperces hátrányban kezdte az utolsó tusát.

Kovács Sarolta a női öttusázók egyéni versenyének lovaglás számában – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az első helyen a 3200 méteres futás előtt – eközben négyszer állnak a lőállásba – az orosz Batasova állt, tíz másodperc volt az előnye a koreai Kimmel szemben, és tizenegy Kovács Sarolta előtt. Kovácsnak az olasz Soteróval szemben 2 másodperc volt a fórja, a brit Frenchcsel szemben 4 másodperc.

Az első lövészetnél a 30 éves Kovács azonnal megelőzte a hibázó Kimet, és Batasova nyomába eredt. Át is vette a vezetést, a brit French azonban őt is lehagyta, Batasova visszaesett a harmadik helyre. A lövészetben egy hajszállal gyorsabb volt Kovács Frenchnél, a futásban viszont az igen dinamikus French rögtön visszaelőzött, 1200 méternél három másodperccel volt a magyar előtt.

Kovács Sarolta a női öttusázók egyéni versenyének kombinált számában – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A harmadik lövészet után French kilenc másodperccel volt a magyar előtt. A negyedik lövészetre French már tetemes előnyt harcolt ki, Sotero megelőzte Kovácsot, mivel azonban a magyar gyorsabban lőtt, az utolsó körre 9 másodperc előnyt csikart ki.

A magyar versenyzőnek az aranyra nem volt esélye, inkább már csak hátra kellett figyelnie, mert a címvédő litván Asadauskaite is nagyon erősen futott, és 41 másodperces hátrányt dolgozott le a magyarral szemben. Kovács végül utolsó tartalékait mozgósítva harmadik helyen jött be a célba, és a gesztusain látszott, nagyon örült ennek a pozíciónak, na meg a bronzéremnek.

Kovács Sarolta és a győztes Kate French gratulálnak egymásnak – Fotó: Ivan Alvarado / Reuters

Az érmesek:

  • Kate French (Nagy-Britannia) – 1385 pont
  • Laura Asadauskaite (Litvánia) – 1370
  • Kovács Sarolta – 1368

Kovács sikerének értékét emeli, hogy kis híján lemaradt az olimpiáról, március végén megműtötték ugyanis a bal térdét, utána kiderült, nem kapott vérhígítót, és trombózis alakult ki a lábában, az okozott kínzó fájdalmakat neki. Folyamatos kontroll mellett edzhetett csak, így készült fel az olimpiára.

„Még ráz a hideg, nem fogtam fel, hogy mi történt, de nagyon jó érzés. Az utolsó körben mindenki bevillant, akik segítettek, ők adtak erőt, csapatmunka volt ez teljes mértékben”

– mondta az M4-nek Kovács, akinek 2016-ból már van világbajnoki aranyérme is, de három eddigi olimpiája nem sikerült jól, nem volt az első tízben.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!