A karatés Hárspataki nem tudta megverni a példaképét, így bronzérmes az olimpián

2021. augusztus 6. – 12:29

frissítve

A karatés Hárspataki nem tudta megverni a példaképét, így bronzérmes az olimpián
Hárspataki Gábor ünnepel, miutána legyőzte ellenfélt, a japán Ken Nishimurát – Fotó: Alexander Nemenov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bronzérmet szerzett a tokiói olimpián a karatés Hárspataki Gábor, miután a csoportból egy utolsó pillanatban érkező rúgással jutott tovább. Az elődöntőben a példaképétől kapott ki, de a bronzérem így is meglett.

„Tanított a sportpszichológus egy dolgot, hogy ha túl sok minden zajlik a fejemben, akkor csak bízzak az edzőmben” – Hárspataki Gábor azt mondta, erre koncentrálva rúgta fejbe a hazai pályán versenyző japán ellenfelét, Ken Nishimurát az utolsó csoportmeccsének utolsó pillanatában. Ezzel a rúgással tudta biztosítani, hogy ott lesz az elődöntőben és biztosan érmet szerez.

Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, 25 éves Hárspataki Gábor, aki az 75 kilogrammos súlycsoportban versenyez. A Nippon Budokan sportcsarnokban egy egyiptomi, Abdelaziz Abdalla ellen kezdett a csoportkörben. Ezen a meccsen az övé volt az első jukó, ami után az ellenfele edzője hiába kért videózást, a zsűri nem vonta vissza a már megadott pontot. Ennek végül nagy jelentősége lett, ugyanis kettő-kettő pontot szerzett mindkét sportoló, a magyar karatés pedig azzal nyert, hogy övé volt az első pont.

A második meccsén az amerikai Thomas Scott ellen küzdött, aki egy köríves fejrúgással egyből három pontot szerzett ellene. Bár Hárspataki jukókkal elkezdte ledolgozni a hátrányát, az amerikai ellenfele végül 8-5 arányban legyőzte. A harmadik párharcában az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Sztaniszlav Horuna volt a magyar sportoló ellenfele. Az ukrán addig az összes meccsét megnyerve vezette a csoportot. Hárspataki a meccs előtt egy fordulónyit pihenhetett, de a találkozó alatt ápolásra szorult, a végeredmény 0-0-ás döntetlen lett.

Utólag derült ki, hogy még az amerikai elleni meccsen eltört az orra, miután belerohant egy rúgásba.

Hárspataki az olimpia előtt azt nyilatkozta, hogy a célja, hogy a legjobb öt között végezzen, de igazából éremért szeretne küzdeni. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, az abból is látszik, hogy az olimpiai tetoválását úgy varratta fel, hogy kihagyta az éremnek a helyet a karján. Az utolsó csoportmeccse előtt már lehetett tudni, hogy ott muszáj győznie, különben nem végezhet a dobogón. A magyar karatés edzője, Fischer Mihály miután elkészült az olimpia csoportbeosztása örült, azt mondta, hogy a tanítványának kedvezőbb, hogy az A-csoportba került, mert a másik ötös kiemeltjeit erősebbnek tartja. Fischer Hárspataki utolsó csoportellenfeléről, Ken Nishimuráról előzetesen azt mondta: „A japán ellenfelet Gábor győzte már le, de a hazai pálya miatt a körülmények most kicsit kedvezhetnek neki, úgyhogy ott okos küzdelemre lesz szükségünk.”

Hárspataki Gáborral az olimpia előtt készített riportot a Telex, akkor azt mondta:

„Nem a betanult technikákat, szituációkat, taktikai helyzeteket húzom elő, hanem azt, ami spontán reakcióként jön elő. Ha van egy olyan helyzet, amiben az emberek 90 százaléka ütne, na ott én rúgok, és azért ez jobb.”

A magyar versenyző azzal, hogy az utolsó pillanatban fejbe tudta rúgni Ken Nishimurát, nemcsak a meccset nyerte meg 3-1-re, de a saját csoportjában is első helyen végezve jutott be a biztos érmet érő elődöntőbe.

A példaképe ellen kapott ki végül

Tizennyolc éves koráig volt Hárspataki példaképe az az ötszörös világbajnok, azeri Rafael Agajev, aki az elődöntőben várt rá. A magyar azt mondta, ekkor jött rá arra, hogy még fog küzdeni ellene, ezért nem lehet tovább a példaképe. Korábban többször találkoztak már, de Hárspataki még sosem tudta legyőzni a tokiói olimpia előtt.

Agajev az elődöntőben hamar földre tudta vinni a magyar ellenfelét, videózás után ippont ítéltek neki. Az ippon ebben a sportágban – szemben a dzsúdóval – még nem jelenti a meccs végét, de három pontot ér. Az azeri ezután egy egypontos, majd egy visszanézés alapján megadott kétpontos akcióval folytatta. Tizennyolc másodperccel a vége előtt már kialakult a végeredmény, Hárspataki 7-0-ra kikapott, ezzel a sportág első magyar olimpiai érmét megszerezve bronzérmes lett.

A meccs után az M4-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy szerint semmi nem hiányzott, megvolt a küzdőszelleme és megvoltak a pontszerzési lehetőségei is az elődöntőben, de az azeri ellenfele erősebb volt.

„Nagyon boldogan tekintek rá [a bronzéremre], viszont sajnálom, hogy hét nullára kikaptam, nem így szerettem volna búcsúzni, de köszönöm szépen a szurkolást.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!