Hatalmas kapusbaki után, 2-0-ra verte a cseh bajnokot a Fradi a BL-selejtezőben

2021. augusztus 4. – 22:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hazai pályán fogadta a Bajnokok ligája selejtezőjében a Ferencváros a cseh Slavia Praha csapatát. A körülbelül 20 ezer ember előtt tartott mérkőzésen a Ferencváros kezdőjében mindössze egyetlen egy magyar játékos volt, Dibusz Dénes a kapuban, miközben a Slavia hat cseh játékossal állt ki. Ez azonban mit sem számított, mert a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a Fradi 2-0-s győzelem aratott.

Az első félidőben nagy küzdelem folyt a pályán, mindkét csapatnak voltak helyzetei, hogy aztán nem sokkal az első félidő vége előtt valami egészen váratlan történjen. Az idei friss szerzemény, a norvég Kristoffer Zachariassen rossz indítását Tarasz Kacsaraba fülelte le Ryan Maee előtt, majd hazaadta a labdát a csehek kapusának. A Petr Cechhez hasonló fejvédőt hordó Ondrej Kolár azonban hatalmasat bakizott, és laposan hazagurított labdát nem tudta rendesen lekezelni, átpattant a lábán, így végül az a hálóba került. Ezzel az öngóllal szerezte meg a Fradi a vezetést.

A második félidőre nagy lendülettel érkezett ki a Fradi. Alig öt perccel a kezdés után 11-eshez jutottak, miután az öngólt szerző Kacsaraba szabálytalankodott az albán Myrto Uzunival az 50. percben. A 11-est az ukrán Ihor Haratin végezte el, és ugyan a korábban nagyot bakizó Kolár jó irányba vetődött, nem tudta védeni a lövést.

Alig pár perccel később Tokmac Nguen tovább növelhette volna a Fradi előnyét, de ajtó-ablak ziccerben, a labdát egyedül vezetve a kapusra hibázott, a lövését Kolár védte lábbal. Később kicsit leült a meccs, a cseheknek volt pár apróbb támadása, de nem volt meg bennük az az átütőerő, ami elég lett volna legalább a szépítéshez.

A Fradi így kétgólos előnnyel utazhat a prágai visszavágóra, ami azt jelenti, hogy a Slaviának a rendes játékidőben két góllal kellene nyernie ahhoz, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolják. Ha a Fradi továbbjut, akkor a negyedik fordulóban a kolozsvári CFR Clujt vagy a svájci Young Boyst kaphatja. Romániában kedden 1-1-et játszott egymással a két klub. Ha a cseh bajnoknak sikerülne a továbbjutás, akkor a Fradi az Európa-liga selejtezőjébe esne „le”.

A Ferencváros mellett még az Újpest van versenyben a nemzetközi kupákban. Ők csütörtökön a Megyeri úton a svájci Basellel fognak játszani a Konferencia-liga selejtezőjében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!