Sípcsontra ragasztott tapaszokkal trükköztek a dán bringások

2021. augusztus 3. – 12:26

Másolás

Vágólapra másolva

A dán pályakerékpárosok hétfőn olimpiai rekordot hajtottak a 4000 méteres férfi üldözőversenyben a tokiói olimpián, és kerékpáros szaklapok azóta azt találgatják, hogy mennyiben járultak hozzá ehhez időre a bringások sípcsontjaira ragasztott tapaszok.

A dánok a férfi 4000 méteres üldözőversenyben 3:45,014-es idővel a leggyorsabbak voltak a selejtezőben. Ez nem is volt igazán meglepetés, ők a szám nagy esélyesei, de a sípcsontokra ragasztott csíkokkal azért felfigyeltek rájuk.

A bringások olyan kineziológiai tapaszokat tettek a lábukra, amelyeket a sérült izmoknál, ízületeknél szoktak használni a fizikoterapeuták, de hogy mind a négy bringás mind a két lábán egyszerre sérüljön meg ugyanúgy, arra nagyjából annyi esély van mint a lottóötösre. Joggal feltételezhetjük, hogy a tapaszok egyszerűen jobb aerodinamika mutatókkal bírnak, mint a sípcsont maga, és ezzel néhány ezredmásodpercet megspórolhattak a dánok.

Mivel ilyen megoldással korábban senki sem élt, rögtön megindultak a találgatások, hogy a tapaszok egyáltalán szabályosak-e.

A dán pályakerékpáros csapat tagjai tapaszokat raktak sípcsontjukra a jobb légellenállás miattFotó: Tim de Waele/Getty Images
A dán pályakerékpáros csapat tagjai tapaszokat raktak sípcsontjukra a jobb légellenállás miattFotó: Tim de Waele/Getty Images

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) előírásai szerint semmi olyat nem viselhetnek a versenyzők, amelyek célja nem a ruházkodás vagy a védelem, és a testük természetes vonalait sem módosíthatják.

A korábbi pályakerékpáros olimpiai bajnok, Chris Boardman szerint a dánok nem sértették meg ezeket az előírásokat, de az UCI egyelőre nem kommentálta hivatalosan az esetet. Az azonban árulkodó, hogy a dánok kedden már nem rakták föl a tapaszokat a lábukra.

Dániának nem biztos, hogy segítenek a tapaszok egy aranyérem elérésében, mert kedden Olaszország csapata már új világcsúcsot hajtott 3:42,307-es idővel. A dánok ráadásul elég nehéz perceket éltek át, az elődöntőben Frederik Madsen belehajtott a csapatáról leszakadó brit Charlie Tanfieldbe, és mindketten elestek. A 4000 méteres táv végén egyik csapatnak sem volt mért ideje, így elsőre elég nagy zavar támadt, hogy akkor ki is a továbbjutó. Végül a dánokat hozták ki győztesnek, mivel utolérték a briteket, így Dánia döntőzhet majd Olaszországgal, de addig óvásokra is számítanak,

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!