Izomszakadással, könnyeivel küszködve sétálta le 200 méteres távját egy brit sprinter

2021. augusztus 3. – 10:35

frissítve

Izomszakadással, könnyeivel küszködve sétálta le 200 méteres távját egy brit sprinter
A brit Adam Gemili sérülése miatt végigsántikálta a 200 méteres síkfutás előfutamát Fotó: Phil Noble/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Egy sprinternek a 200 méter lefutása körülbelül 20 másodpercébe telik, a brit Adam Gemilinek viszont két perc kellett, hogy célba érjen a tokiói olimpia egyik előfutamában.

A sprinter még kilőtt a rajtgépből, de két lépés után sétára váltott. A jobb combhajlítóját fogta, és mint később kiderült, izomszakadása is lett. Gemili sérülése ellenére sántikálva teljesítette a kétszáz métert, 1:58,58 alatt ért be a célba könnyeivel küszködve.

A futama után azt mondta, hogy a bemelegítésnél sérült meg, az utolsó rajtgyakorlatánál érezte, hogy baj van. „Meg kellett próbálnom, de még most is nagy fájdalmaim vannak. Azt mondtam a fizikoterapeutámnak, hogy csak drótozzon össze, és hagyja, hogy megpróbáljam kitolni magam. De azonnal meg tudtam mondani magam is, hogy szakadás, mivel nem csak akkor görcsölt, amikor sprinteltem. Nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént.”

Gemili a riói olimpián a negyedik volt, ahogy a legutóbbi világbajnokságon is, most is szeretett volna a döntőbe kerülni.

A briteknek sprint távokon egyelőre rémálommal ér fel ez az olimpia. Egyik nagy esélyesük Dina-Asher Smith a játékok kezdete előtt öt héttel sérült meg, és ugyan elindult, de 100 méteren nem jutott be a döntőbe, és ezután a 200-tól is visszalépett. A férfi 100-on volt döntősük, de Zharnel Hughes kiugrott a rajtnál, és kizárták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!