Egy ír bokszoló annyira ünnepelt, hogy közben megsérült, és vissza kellett lépnie az olimpián

2021. augusztus 1. – 07:13

Másolás

Vágólapra másolva

Van az úgy, hogy az embert elragadja a hév ünneplés közben, valami ilyesmi történt az ír Aidan Walsh bokszolóval is az olimpián, aki megnyerte a negyeddöntőjét a 69 kilósok kategóriájában, majd önfeledt ugrándozásba kezdett.

A lenti videón látszik, hogy az ünneplés végén nem sikerült a legjobban a talajra érkezés, bár utána Walsh még lebicegett a ringből, később azonban kiderült, hogy kificamodott a bokája, és kerekesszékben hagyta el az arénát.

Az MTI híre szerint az ír csapat vasárnap bejelentette, hogy Walsh az elődöntő előtti orvosi ellenőrzésen és mérlegelésen nem vesz részt, vagyis nem áll ki a brit Pat McCormack elleni elődöntőre. Azért így is bronzéremmel zárta az olimpiát, ami Írország 17. olimpiai érme bokszban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!