Rózsaszín maszkkal tüntettek zaklatással vádolt társuk ellen az amerikai vívók
2021. július 31. – 15:45
Saját csapattársuk ellen tiltakozva álltak hárman rózsaszín maszkban a pástra az Egyesült Államok vívócsapatából – írta az Npr.org. A negyedik tag, a mellettük álló Alen Hadzic fekete maszkban volt, így látványos volt az elkülönülés. Hadzicot ugyanis három nő szexuális zaklatással vádolta meg, amit 2013-2015 között követett el.
Hadzic visszautasította a vádakat, bár ügyvédje csak azt utasította el határozottan, hogy a sportolót nemi erőszakkal vádolták volna. Az ügyvéd „nem kölöcsönös beleegyezésen alapuló szexuális incidens” lehetőségéről beszélt.
Hadzicot korábban egy évre felfüggesztette a US Center for SafeSport nevű független ügynökség, amelynek feladata az olimpiai sportágakban tapasztalt szexuális visszaélések kivizsgálása. A döntés ellen a 29 éves sportoló fellebbezett, így végül mégis az olimpiai csapat tagja lehetett, amit viszont csapattársai fogadtak elutasítással – ezért vették fel a rózsaszín maszkokat, így fejezve ki szolidaritásukat a szexuális áldozatokkal.
Bár Hadzic a csapatban lehetett, így is korlátozások voltak érvényben vele szemben: a külön utazott Tokióba, nem lehet az olimpiai faluban sem és nem edzhet együtt női sportolókkal.
Igaz, Hadzic végül nem is kellett, hogy pástra lépjen csapatáért. Az amerikaiak még nélküle kaptak ki Japántól, így kilencedik helyen fejezték be a 2021-ra tolódott 2020-as olimpiai játékokat.