Kapuscsere a kiesés ellen küzdő magyar női kézilabda-válogatottnál az olimpián

2021. július 30. – 14:27

Másolás

Vágólapra másolva

Janurik Kinga helyére Szikora Melinda került be a magyar női kézilabda-válogatott keretébe a tokiói olimpián a csapat utolsó két csoportmeccsére, melyen a kiesést kerülnék el. Az olimpia honlapja szerint a Ferencváros kapusát sérülés miatt kellett lecserélni, írja az MTI.

A magyar együttes a csoportkörben a francia, a dél-amerikai kontinensbajnok brazil, majd a címvédő orosz válogatottól is kikapott. A Siófokról idén nyáron a német Bietigheim csapatához igazolt Szikora szombaton a világbajnoki ezüstérmes spanyolok ellen mutatkozhat be az olimpián, a folytatásban pedig Svédország vár még a válogatottra. Mivel a magyar csapat az egyetlen, amely pont nélkül áll a csoportban, és három válogatottnak is már legalább 3 pontja van, a maradék két mérkőzésen kötelező a győzelem a negyeddöntős szerepléshez.

Janurik Kinga a magyar-orosz olimpiai csoportmeccsen Tokióban – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Janurik Kinga a magyar-orosz olimpiai csoportmeccsen Tokióban – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A magyar válogatott keretében ez a második csere a japán fővárosban: az első csoportmeccs után az irányító Kovacsics Anikót a beálló Helembai Fanny váltotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!