A recept adott, hogyan nyerhet Milák Kristóf száz pillangón is, csak nem könnyű megvalósítani

2021. július 30. – 14:02

A recept adott, hogyan nyerhet Milák Kristóf száz pillangón is, csak nem könnyű megvalósítani

Másolás

Vágólapra másolva

A kétszáz pillangón olimpiai bajnok Milák Kristóf a legfőbb kihívója az amerikai Caeleb Dresselnek százon. A rövidebbik táv fináléját magyar idő szerint szombat hajnali fél négytől rendezik. Dresselnek is van már tokiói egyéni aranyérme, 100 gyorson szerezte, ha lehet olyat mondani, rajt-cél győzelem volt az övé. Németh Nándor nyolcadik lett ebben a fináléban, első kézből vannak információi az amerikairól.

„Kristóf megcsípheti, pláne, mert én már kifárasztottam a 100 gyorson” – kezdte egy humoros meglátással. „Nem tudom, hogy csinálja Dressel, de valami eszméletlen, vagy még annál is jobb a rajtja és a fordulója. Ötvennél, ha Kristóf ott lesz a közelében, a másodikon hosszon megverheti, mert az úszása van olyan sebességű, mint Dresselé. Valahogy ott kellene maradnia az első ötvenen a közelében, csak hát ez igen nehéz feladat, ezt láttuk a gyorsúszásban is, ott is elment és előnyt szerzett.”

100 gyorson az ausztrál Chalmers jobb időt úszott nála a második ötvenen, de végül Dressel nyolc századdal nyerni tudott. Dressel Rióban volt már olimpiai bajnok, de akkor váltóban, az igazi áttörésre most kerülhet sor nála.

Az amerikai felépítése olyan, mint egy kigyúrt biztonsági emberé, az izmainak nyilván nagyon sok oxigénre van szükségük, mégsem merevedik el, ahogy közeledünk a cél felé. Milák más felépítésű, de ahogy mondani szokta, az ő izmait se a hangya vitte oda a helyükre.

Caeleb Dressel – Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters
Caeleb Dressel – Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Dressel körülbelül ugyanannyi időt tölt a víz alatt, mint Milák, csak a víz alatti úszása sokkal gyorsabb, mint a magyaré, ennek megfelelően akár több mint egy méter előnyt is szerezhet, amíg fel nem jönnek pillangózni.

Milák még nem tudott 50 másodperc alá kerülni ezen a távon, mindenesetre a budapesti májusi Európa-bajnokságon 50,18-at úszott, ez az egyéni legjobbja is ezen a távon. Ezzel az idővel üzent is az amerikainak.

Dressel eddig már hatszor úszott ötvenen belül, legutóbb a pénteki elődöntőben, ahol öt perc elteltével tovább javította Milák egészen friss olimpiai rekordját. Az övé a világcsúcs is, a két évvel ezelőtti világbajnokság elődöntőjében úszta. Akkor a döntőre már lassult, igaz Milák is, aki akkor negyedik lett. (2017-ben Budapesten második volt a vb-n Milák.)

Összefoglalva: az amerikai az esélyes, de a magyar a második helyen ott lehet, és ki tudja, mit vált ki belőle ez a kétszázhoz egyáltalán nem hasonlítható versenyhelyzet, mert az biztos, minden erejét latba vetve menni fog Dressel után, míg kétszázon ő dominál, úgy építi fel a futamokat, ahogy akarja. Minden esélye megvan Miláknak is, hogy áttörje a 50 másodperces álomhatárt. A magyar úszó esélylatolgatásába nem könnyű belekötni, szerinte ugyanis egészen biztos, hogy az amerikai nem lesz harmadik.

A sorrend 3 óra 34 perckor már ki is derül, mert addigra a célba csapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!