Milák elnézte, mikor kezdődik a bemelegítés, onnan jött a rohanás, és még az úszógatyája is elszakadt

2021. július 28. – 15:24

frissítve

Milák elnézte, mikor kezdődik a bemelegítés, onnan jött a rohanás, és még az úszógatyája is elszakadt
Milák Kristóf a döntőben – Fotó: David J. Phillip / MTI / AP

Másolás

Vágólapra másolva

Sok magyar aranyérem született már kalandos körülmények között, az úszó Milák Kristóf szerdán szerzett olimpiai aranya is egészen biztosan bevonul a történelembe.

„Hál' istennek a végcélt elértük, ezért én megcsókolom az anyaföldet és Kristóf lábát. Miután beugrott a vízbe, semmi nem veszélyeztette a győzelmét, na de addig”

– így összegzett Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila, miután már boldogan ünnepelték a tanítványánál lévő aranyérmet, amit 200 pillangón szerzett. Addig azonban elég sok minden történt – az egyszerűség kedvéért most a helyi időt használva rekonstruáljuk a történetet.

Milák versenyét 10.49-re írták ki, ezért Selmeci azt szerette volna, ha Milák 9.45-től a vízben van, le is írta neki még előző nap a pontos menetrendet. Várt öt percet a medence mellett, ám Milák nem jelentkezett. Várt tíz percet, még mindig semmi. 10 órakor már nem várt tovább az edző, hanem elkezdte keresni tanítványát. Megtalálta, kiderült, hogy Milák nem emlékezett jól a bemelegítés időpontjára. 10 óra már elmúlt, amikor a medencébe került, és csak 10.15-ig melegíthetett, utána lekapcsolták a villanyokat, lezárták a medencét. Nagyjából 500 métert úszott a bemelegítőmedencében, amikor már mennie is kellett.

Selmeci őrült rohanásnak nevezte a sietségüket, majd amikor már azt hitte, minden rendben van, Milák a call roomból is kiviharzott még egyszer – itt töltik az időt a verseny kezdetéig az úszók –, mert nem volt nála az akkreditációja, ami nélkül nem is úszhatott volna. Amikor azt is megszerezte, észrevette, hogy szétszakadt az úszónadrágja. Ezek nagyon vékony anyagból készülnek, eleve két-három alkalomra gyártják őket, és olykor tényleg könnyen szakadnak. Most is így történt.

„Ez az eset egy újabb adalék arra, hogy egy olimpián tényleg minden megtörténhet. Kristóf még nem volt olimpián, hiába magyaráztuk neki, hogy az olimpia semmihez nem fogható, ennek a versenynek egészen más a légköre, mint egy világbajnokságnak”

– ezek ismét Selmeci szavai, aki az idegességtől azt sem látta, hogy Kristóf végül nadrágot cserélt, és nem a szakadtban úszott. Azt ellenben ő is látta és érzékelte, hogy nyoma sem volt annak a magabiztosságnak, jókedvnek, ami a keddi elődöntőre kísérte Milákot, hiszen akkor mosolygott, élvezte, hogy a társait egy kicsit még cukkolhatja is azzal, hogy az utolsónak, komótosan, lazán áll a rajtkőhöz. (Darnyi Tamás mindig eljátszotta, hogy kiugrik, ma már ezért kizárás járna, akkor viszont a rituálé egyik fontos eleme volt.)

Miláknak azzal a teherrel kellett beugrania medencébe, hogy ha második, az már kudarcnak számít – erre olyan események történtek sorozatban, amik egy magyar bajnokságon is elegendőek ahhoz, hogy egy nagy favorit kizökkenjen, és ne nyerjen.

Miután Milák beugrott a vízbe, onnantól nem volt kérdés, hogy ő a legjobb úszó, 100 méter után már uralta a mezőnyt, társai minden rezdülését. Az 1:51,22-es idővel Michael Phelps utolsó rekordját is átadta a múltnak. Az amerikai úszóikon ennyivel nyert olimpiát, de most már az olimpiai rekord mellett is a magyar neve szerepel.

„Amikor a dresszem elszakadt, tudtam, hogy annyi a világcsúcsnak. Ez annyira kivesz a fókuszból, hogy nincs esély utána. Ha a szemüveggel, a sapkával történik valami, az a halálunk. Nekem is. És még szorított is a nadrág, valószínű, hogy kicsi rám. Nem, nem akarom azt mondani, hogy elégedetlen vagy éppen csalódott vagyok, de mondtam, hogy szeretnék egyéni csúcsot. Megnéztem az érem súlyát, úgy érzem, nagyon sokat nyom, legalább annyit, mint amennyi energiát fektettek belém a családtagjaim, az edzőm, és mindenki, aki segít nekem” –

értékelt Milák.

Fotó: Marko Djurica / Reuters

Elmesélte, hogy éjjel jól aludt, előtte kiúszta magát, és nem ijedt meg akkor, amikor látta Chad le Clos karjait. Arról is beszélt, neki máshogy alakult a tinédzserkora, mint a többi úszónak, de nem cserélne senkivel, és most már úgy érzi, egyre többen cserélnének vele, akik csak a dicsőséget látják, nem a dolgos hétköznapokat.

Sóhajtott egyet, amikor arra terelődött a szó, mennyire volt jó fiú az edzések alatt.

Mivel Selmeci szerint tanítványa sok tekintetben rendkívüli egyéniség, megesik, hogy össze is zördülnek. Úgy hallottuk egyébként, hogy Miláknak nagyon megváltozott a hozzáállása, miután kikapott Kenderesi Tamástól a tavaly decemberi országos bajnokságon, onnantól ráérzett, hogy többet kell edzenie, és beleállt a munkába. (A 2016-ban olimpiai harmadik Kenderesi nagyon csalódott volt, mert mindössze 7 század választotta el a bronztól a mostani olimpián.)

Milák szombaton az amerikai Caeleb Dressel legfőbb kihívója lesz a 100 pillangón, de mint figyelmeztetett, addig el is kell jutnia, jól kell úsznia a csütörtöki előfutamban és a pénteki elődöntőben is:

„Az a lényeg, hogy van még itt dolgom, de most már csak könnyedén úszom, semmi más. Jó érzés megfogni ezt az érmet, hátha még egy másikat is megérinthetek.”

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!