Négy góllal vezettünk, mégis döntetlen lett az oroszok elleni női pólómeccs

2021. július 26. – 09:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország 10-10-es döntetlent játszott az Orosz olimpiai csapat ellen. Az olimpiákon most harmadszorra találkozott a két csapat, ez az első iksz közöttük, ami különösen bosszantó, hiszen már négy góllal is vezettünk.

Az Orosz olimpiai csapat ellen kezdte meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott, miközben az oroszok túl voltak egy meglepően szoros meccsen, Kínát csak 18-17-re tudták legyőzni.

Az első negyedben a magyarok jó védekezése volt szembetűnő, különösen azután, hogy a legutóbbi olimpián 19-18-ra kaptunk ki az oroszoktól a bronzmeccsen. A folytatás már gólgazdagabbra sikerült, 7-4-re elhúztunk, magabiztosan haladtunk a győzelem felé – legalábbis ekkor úgy tűnt –, hét gólunkat hatan szerezték, egyedül Szilágyi Dorottya duplázott.

A harmadik negyed legforróbb pillanata volt, amikor 8-6-os magyar vezetésnél az oroszok kettős emberelőnyben támadhattak, de a lehetőséget elkapkodva fölé dobták a labdát. Ha az oroszok ebben az időszakban koncentráltabban játszanak, akár fordíthattak is volna. Mindkét oldalon rengeteg helyzet kimaradt, a negyedet az oroszok 3-1-re nyerték, a négy gólos előnyünk egyre olvadt.

Parkes Rebecca (balra), a magyar válogatott és Veronika Vahitova, az Orosz olimpiai csapat játékosa küzd a labdáért – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Parkes Rebecca (balra), a magyar válogatott és Veronika Vahitova, az Orosz olimpiai csapat játékosa küzd a labdáért – Fotó: Kovács Tamás / MTI

A végjátékban az oroszok többször támadhattak az egyenlítésért, de előbb Szűcs, majd Gyöngyössy növelte két gólra az előnyünket. Helyzetünket Vályi kipontozódása nehezítette. Az utolsó másodpercekben az oroszok emberelőnyben támadhattak és ezúttal már nem vétették el az egyenlítést. 10-10 lett a mérkőzés vége, a pontvesztés nem végzetes, még nem dőlt el semmi. Lélektanilag viszont fel kell dolgozni a csapatnak, hogy már 7-3-ra is vezettünk.

A szerdai folytatásban az oroszok szünnaposok lesznek, mi az olimpiai bajnok, toronymagas esélyes Egyesült Államok ellen szállunk vízbe. Ez fontos mérkőzés lesz, a csoport helyezettjei között ugyanis pontazonosság esetén előbb az egymás elleni eredmény, majd a két kérdéses csapatnál jobb helyezést elérő válogatottak elleni szereplés számít – tehát magyar-orosz összevetésben felfelé, az USA felé kell majd nézni.

A csoport másik mérkőzésén USA–Kína 12-7.

Bíró Attila szövetségi kapitány m4-nek adott nyilatkozata szerint igazságos a döntetlen, keseregni nem kell, bár csalódott, mert kis szerencsével nyerni lehetett volna. Kaptunk elkerülhető gólokat, támadásban is több volt bennünk. Az USA ellen szerdán egy szoros és jó meccset akarunk játszani, Kínát és Japánt pedig meg kell verni.

Leimeter Dóra szerint nem, szabad csüggedni, hiszen mégiscsak szereztünk egy pontot. A felkészülés jól sikerült, a hibákat ki kell elemezni.

Szilágyi Dorottya szerint nehéz túllépni azon, hogy végig vezet a csapat, és az utolsó másodpercekben elúszik a győzelem. Az oroszok sokszor a saját butaságainkat használták ki. A védekezés szétcsúszását nem tudja megmagyarázni. De voltak azért szép pillanatok is, a csapat nagy részének ez az első olimpiája.

Magyarország – Orosz olimpiai csapat 10-10 (2-1, 5-3, 1-3, 2-3)

magyar góldobók: Szilágyi 2, Leimeter 2, Keszthely 1, Illés 1, Parkes 1, Garda 1, Szűcs 1, Gyöngyössy 1

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!