A flamingópózos súlyemelésen még az olimpiai bajnok is elnevette magát

2021. július 25. – 15:11

frissítve

A flamingópózos súlyemelésen még az olimpiai bajnok is elnevette magát

Másolás

Vágólapra másolva

A férfi súlyemelők 61 kilós kategóriájában a kínai Li Fa-pin olimpiai rekorddal győzött, 313 kilogrammos összteljesítményt ért el, és külön lökésben is megjavította az olimpiai rekordot.

A világcsúcstartó kínai már az első fogásnemben, szakításban az élre állt, 141 kilót teljesített, majd 4 kilós előnyét még növelni is tudta. A lökésben 166 kilóval kezdett, és gyakorlatával sikerült derültséget okoznia a súlyemelő teremben. Amikor Li kilökte a súlyt, akkor jobb lábát felemelve egy lábon állva tartotta ki a feje fölött, megnehezítve saját helyzetét. Miután sikeres volt a 166 kilóval végrehajtott gyakorlata, ő is elnevette magát. Ezt a flamingópózt nem először láthatták tőle, többek között már a 2017-es Ázsia-bajnokságon is megcsinálta.

„Ez egy pillanatnyi hiba volt, majdnem elveszítettem az egyensúlyomat, de az edzéseken az ilyen helyzeteket is gyakoroltam. Tisztában vagyok vele, hogy szórakoztató a dolog, de nem ajánlom, hogy bárki kipróbálja, mert nagy a sérülés kockázata. Nekem nagyon erős a törzsizomzatom, és tényleg sokat dolgoztam ezen a mozdulaton” – nyilatkozta a verseny utáni sajtótájékoztatón. Azt is mondta, hogy nem akar ő showman lenni, egyszerűen különleges tehetsége van abban, hogy korrigáljon egy rontott emelést.

Li a 166 kiló után a 172 kilót is kilökte, ami a fogás új olimpiai rekordját is jelentette.

Eredmények:
1. Li Fa-pin (Kína) 313 kg (szakítás: 141 kg, lökés: 172 kg)
2. Eko Yuli Irawan (Indonézia) 302 (137, 165)
3. Igor Szon (Kazahsztán) 294 (131, 163)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!