Siklósi Gergely olimpiai döntős párbajtőrben

2021. július 25. – 12:19

frissítve

Siklósi Gergely olimpiai döntős párbajtőrben
Fotó: Siklósi Gergely és Andrea Santarelli az elődöntő után 2021. július 25-én – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bejutott a tokiói olimpia döntőjébe Siklósi Gergely párbajtőröző, miután az elődöntőben 15-10-re legyőzte az olasz Andrea Santarellit. A döntőt magyar idő szerint 14.15-kor rendezik, az ellenfele a francia Romain Cannone lesz, aki 15-10-re győzte le az ukrán Ihor Rejzlint a másik elődöntőben.

Siklósi jól kezdett, még egy perce sem tartott az asszó, de már 2-0-ra elhúzott. Az olasz visszazárkózott egy tus hátrányra, az első három perc után Siklósi 4-3-ra vezetett. Santarelli a rövid szünet után egy szép tussal kiegyenlített, de Siklósi egyből válaszolt egy egylámpás találattal. A következő tust Santarelli adta, de Siklósi ezúttal sem hagyta, hogy az olasz átvegye a vezetést, gyors egymásután kétszer is eltalálta ellenfellét, így a második harmad után már 8-6-ra vezetett.

A harmadik harmadot egy egylámpás találattal kezdte Siklósi, de Santarelli újból visszazárkózott, majd kiegyenlített. 10-10-es állásnál Siklósi szerzett nagyon fontos tust, így újra előnyből vívhatott. Az olasz támadott az egyenlítésért, a pást végére szorította Siklósit, de beleszaladt a magyar vívó kitartott pengéjébe, így 12-10 lett az állás. Az olasz egyre tanácstalanabb lett, amit Siklósi kihasznált, és 13-10-re húzott el egy újabb találattal. A következő két tust is Siklósi adta, így 15-10-ra nyert, és döntőbe jutott.

Út a döntőig

A világranglista-vezető, világbajnoki címvédő Siklósi az első asszóját magabiztosan, 15-9-re nyerte a kínai Csao Tung ellen. A második asszója már kiélezettebb volt a marokkói Husszam Elkord ellen, 13-13-as állás után Siklósi jól összpontosított, és 15-13-ra ő nyert.

A negyeddöntőben aztán az olimpiai címvédő Park Szangjoung várt Siklósira. A dél-koreai a riói olimpia döntőjében, egy drámai asszóban egy tussal győzte le Imre Gézát. Siklósi jól kezdett ellene, 5-3-ra és 6-4-re is vezetett, ám utána Park sorozatban három találatot is elért, és átvette a vezetést. 8-10-es állás után Siklósi fordítani tudott, és 15-12-re megnyerte az asszót.

„Lélektani előny volt a múltunk, amely nekem kedvez, és jól is éreztem magam a páston. Szerintem ő jobban félt tőlem, mint én tőle, ez volt a döntő az asszó utolsó harmadában. Az volt a tervem, hogy domináljak, menjek előre, és várjak arra, hogy kiugorjon és megtámadjon, illetve a másik lehetőség az volt, hogy én letámadom őt. Bejött a taktika” – mondta Siklósi a negyeddöntő után az MTI-nek.

Magyar férfi párbajtőröző utoljára az 1972-es müncheni olimpián tudott aranyérmet nyerni, akkor Fenyvesi Csaba nyerte a fegyvernem egyéni versenyét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!