A lengyelek túl sok úszót vittek ki az olimpiára, hatot közülük haza kellett küldeni
2021. július 20. – 14:58
frissítve
Adminisztrációs hiba miatt a lengyel úszószövetség túl sok sportolót küldött a tokiói olimpiára. Az elmúlt napokban 23 lengyel úszó utazott el Japánba abban a reményben, hogy részt vehet a pénteken kezdődő olimpián, azonban a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kvalifikációs szabályai alapján a lengyel szövetség csak 17 úszót küldhetett volna Tokióba. Miután ez kiderült, hat úszónak haza kellett utaznia, amiből persze nagy botrány lett a lengyel úszók körében – írja a BBC.
A szövetség elnöke, Paweł Slomiński bocsánatot kért a hibáért, és azt mondta, megérti a hazaküldött sportolók dühét. „Ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia. Teljesen érthető és jogos a versenyzők reakciója” – mondta Slomiński, aki hozzátette, hogy a hiba annak a törekvésnek a következménye, hogy a lehető legtöbb sportolót és edzőt akarták nevezni a játékokra.
A hat hazaküldött úszó egyike Alicja Tchórz, aki a 2012-es és a 2016-os olimpián is indult 100 méteres hátúszásban. A Facebook-oldalán azt írta: öt éve készült az olimpiára, amiért rengeteg áldozatot hozott, feláldozta érte a szabadidejét, aminek így egy „totális bukás lett az eredménye”.
A lengyel sajtó szerint Tchórz mellett Bartosz Piszczorowicz, Aleksandra Polańska, Mateusz Chowaniec, Dominika Kossakowska és Jan Holub azok, akik kimaradtak a keretből. A SwimSwam szakportál szerint több lengyel úszó aláírt egy nyílt levelet, amelyben a lengyel úszószövetség elnökségének a lemondását követelik. (via MTI)