Kínos nyelvbotlással kezdte tokiói beszédét a NOB-elnök

2021. július 13. – 12:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, a német Thomas Bach múlt csütörtökön érkezett meg Tokióba, éppen azon a napon jelentette be a japán kormány, hogy július 12-től augusztus 22-ig, vagyis az olimpia teljes időtartama rendkívüli állapotot rendel el. Ami egyben azt is jelenti, hogy nézők nélkül rendezik meg az olimpiát.

Thomas Bach kedden tartott először sajtótájékoztatót a helyi szervezőkkel együtt, rögtön nyomatékosította: nem változott a közös céljuk, hogy biztonságos játékok legyenek. A Guardian utána jegyezte fel a következő mondatot.

„Mindenkinek ez a célja, az összes sportolónak, az összes delegációnak, és ami a legfontosabb, a kínai embereknek… japán embereknek.”

A tolmácsok természetesen már a nyelvbotlás nélkül fordították le a korábbi olimpiai bajnok vívó gondolatait, de a felvételeken hallható a korrekció. Ezután elmondta még, hogy nagy kihívás elé állította a koronavírus-járvány a szervezőket, de azok jól felkészültek. Szerinte sikerült Tokiót a valaha volt legfelkészültebb olimpiai rendezőnek tenni, ami figyelemre méltó ebben a helyzetben. Még 10 nap van a megnyitóig, addig még sok munka vár rájuk, de mindent megtesznek a hátralévő időben.

Bach ellátogat majd még Hirosimába, az 1945-ös atomtámadás helyszínére, ahol már előre jelezték, hogy nem szívesen látják, néhányan tiltakozni fognak ellene, a városvezetéstől a találkozó törlését kérték. Bach szállodája előtt is jelentek már meg tüntetők, és a japán lakosság már nem pártolja az olimpiarendezést.

A közel 20 milliós Tokióban amúgy szombaton 950 új pozitív esetet regisztráltak, nemcsak a városban, hanem az országban is terjed a delta variáns. Az oltás üteme még májusban is nagyon akadozott, de azóta felgyorsult, most már 17 százaléknál járnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!