Eb-aranyérmes a női öttusacsapat, Guzi ezüst-, Simon bronzérmes lett

2021. július 9. – 19:12

Másolás

Vágólapra másolva

Aranyérmet nyert pénteken a Guzi Blanka, Simon Sarolta, Réti Kamilla összeállítású magyar csapat a hagyományos versenyben az oroszországi öttusa Európa-bajnokságon, Nyizsnyij Novgorodban. Egyéniben Guzi második, Simon harmadik, Réti pedig 13. lett, az aranyérmet a litván Ieva Serapinaite szerezte meg. Csapatban a magyarok mögött az oroszok végeztek a második, az olaszok pedig a harmadik helyen, számol be az MTI, hozzátéve, hogy az Eb-n ezúttal kevesen indultak, emiatt nem is rendeztek korábban selejtezőt, de a nemzetközi bő élmezőny több képviselője is ott volt, a 2017-es év világbajnoka, az orosz Gulnaz Gubajdullina például Guzi és Simon mögött a negyedik helyen végzett.

Guzi a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, majd vívásban némileg visszaesett, de a hibátlan lovaglásával nyolcadik volt a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futás előtt. Ebben a várakozásnak megfelelően jelentősen előrelépett, a legjobb eredménnyel második lett úgy, hogy hét másodperccel a győztes mögött ért célba.

Három szám után még Simon állt a legjobban a magyarok közül, negyedik volt az eredményesebb vívásának és az ugyancsak rontás nélkül, szintidőn belüli lovaglásának köszönhetően. A kombinált számban is jól teljesített, így dobogós helyen zárt.

Réti Kamilla az első három számban a mezőny második felében végzett, a kombinált versenyben viszont jobban szerepelt, ezzel három helyet javított.

Szombaton a férfiak hagyományos versenye következik, majd vasárnap a vegyes váltóval zárul az Eb.

Eredmények

női egyéni verseny

  • 1. Ieva Serapinaite (Litvánia) 1376 pont
  • 2. Guzi Blanka 1369 (úszás: 2:17.78 perc/275 pont, vívás: 10 győzelem/13 vereség/205 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 11:51.70 perc/589 pont)
  • 3. Simon Sarolta 1361 (2:31.12/248, 15/8/243, 300, 12:10.60/570)
  • ...13. Réti Kamilla 1280 (2:30.40/250, 10/13/202, 285, 12:37.30/543)

női csapatverseny

  • 1. Magyarország (Guzi Blanka, Simon Sarolta, Réti Kamilla) 4010 pont
  • 2. Oroszország (Gulnaz Gubajdullina, Agyelina Ibatullina, Szofija Kozlova) 3900
  • 3. Olaszország (Francesca Tognetti, Aurora Tognetti, Irene Prampolini) 3845
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!