Provence szörnyetege, ahol a Holdon érezhetik magukat a bringások

Franciaország elég nagy, a területére átnyúlnak az Alpok és a Pireneusok láncolatai is, bőven lehet olyan magas hegyeket találni, ahová feltekerhet a Tour mezőnye. A 118 éves verseny történetében jó néhány csúcs és hágó híressé vagy hírhedtté vált, szinte kihagyhatatlanok a programból, ilyenek például a Galibier, a Tourmalet vagy az Alpe d'Huez. Az Alpok perifériáján elhelyezkedő Mont Ventoux 1951-ben került be a Tour útvonalába, és azóta nem is volt agyonhasználva, összesen 16-szor járt erre a mezőny.

A kerékpárosok azt mondják, hogy alapjáraton a Ventoux sem különösen nehéz – egy emelkedő attól válik igazán keménnyé, hogy milyen nagy sebességgel mennek rajta –, de a földrajzi elhelyezkedése és különleges viszonyai miatt mégis elüt a többitől. Az 1910 méter magas hegy tömbje élesen elválik a térszíntől, egyértelműen uralja a tájat, a hegy lábától végig szem előtt van a csúcs és a rajta lévő obszervatórium tornya, amitől még félelmetesebbnek tűnik. Ezért is becézik Provence szörnyetegének vagy Provence óriásának is. A Mont Ventoux-t kopasz hegyként is emlegetik, hiszen nagyjából 1400 méteres magasságtól kopárrá válik a táj, mintha egy holdbéli sivatagban járnánk, szinte mindenütt fehér mészkőtörmelék borítja a talajt. A kerékpárosok is megszenvedik ezt, folyamatosan tűz rájuk a nap, hiába reménykednek árnyékban, csak a fehér izzás marad nekik, a visszaverődő meleg miatt 55 fokos hőszigetek is kialakulhatnak. Mindehhez még hozzájön az utolsó kilométereken a gyakran erősen fújó szél, a misztrál, ami még kíméletlenebbé teheti a mászást. A Ventoux-n téli időszakban már 320 km/h órás szelet is mértek, de nyáron is elég erősen tud fújni, a 2016-os Touron éppen ezért nem lehetett kijelölni a csúcson az egyik szakasz célját.

A Ventoux-t három útvonalon lehet megmászni. Délről, Bédoin felől 21,8 kilométeres kaptató vezet a csúcsra, az út 1617 métert emelkedik, átlagmeredeksége 7,4 százalék, de a záró 16 kilométeren már inkább 9 százalék közelében van ez, nagyjából az a meredekség, mint Mátraháza és Kékestető között, kicsit sem kényelmes. Ez a mászás még a legjobb profiknak is egy óráig tart, amatőrök két-három óráig is szenvedhetnek a hegyen. Az idei Touron erről az oldalról mennek fel másodjára a csúcsra, az első mászást kelet, Sault felől kezdik meg, innen csak 1210 méter a szintemelkedés, a kaptató is csak 4,4 százalékos, az utolsó 6 kilométerre, a Chalet Reynard étteremtől viszont becsatlakozik az út a déli emelkedőbe. A harmadik út Malaucène-től jön föl a csúcsig, hasonló a nehézsége, mint a déli útnak, de a szélnek kevésbé kitett.

Az első alkalmakkor még nem kapott igazán nagy figyelmet a Ventoux, az 1955-ös kiadástól kezdve nőtt meg a rangja, és kezdett mitikussá válni. Ebben az évben a világbajnoki trikóban tekerő Lousion Bobet itt szerzett akkora előnyt, ami hozzásegítette harmadik Tour-győzelméhez. Ezen a napon próbálkozott az 1950-es Tour-győztes Ferdi Kübler is ellépni a többiektől. Ellenfele, Raphaël Géminiani még odaszólt a svájcinak: „Óvatosan, Ferdi, a Ventoux nem olyan hegycsúcs, mint a többi!” Kübler erre magabiztosan azt felelte, hogy „Ferdi pedig nem olyan versenyző, mint a többiek!” A következő kilométerek azonban nem ezt igazolták, nem sokkal később Kübler az úton halszálkázott, és könyörgött, hogy valaki tolja meg, legalábbis Géminiani így emlékezett. Kübler teljesen kimerült, diszorientálttá vált, a szakasz egy részén még szembe is ment a többiekkel. Kübler aztán azt mondta: „Ferdit kinyírta a Mont Ventoux”, ezzel együtt bejelentette a visszavonulását is.

Ugyanezen a napon Jean Malléjac egyszerűen eldőlt a csúcs felé haladva, a lábát ki sem tudta húzni a pedálból, úgy feküdt az út szélén, még oxigént is adtak, hogy magához térjen. Valószínűleg Malléjac nem egyszerűen a hőségtől dőlt ki, hanem a beszedett stimulánsok is közrejátszottak az ájulásában.

A Ventoux történetében még egyszer előkerült a dopping, az 1967-es Touron a csúcs felé tartva, az emelkedőn halt meg a nagyszerű brit kerékpáros, Tom Simpson. Simpson kimerülten dülöngélni kezdett a kerékpárján, majd elesett, magánkívül kérte arra szurkolókat, hogy rakják vissza a biciklire. Ezt megtették, de néhány száz méter után megint elbukott, és már nem is tudott továbbmenni. A kerékpáros halálát a kiszáradás, a gyomorproblémái és az általa bevett amfetaminok és alkohol együtt okozhatták, egyszerűen kikészült a szíve az erőfeszítésben és a melegben. Halála helyén emlékművet emeltek, amelyhez most is sok kerékpáros ellátogat.

1970-ben a legendás Eddy Merckxt is majdnem legyőzte, az ötszörös Tour-győztes belga kerékpáros ugyan elsőként ért fel a csúcsra, de annyira kihajtotta magát, hogy oxigénmaszkot kellett ráadni, hogy ne ájuljon el. Merckx egy későbbi nyilatkozata viszont egy kicsit más megvilágításba helyezi a történteket: „Olyan volt, mint egy mozi. Elegem volt az interjúkból, ezért ájulást színleltem. Martin van den Bossche ugyanezt tette, és mindketten a szállodában kötöttünk ki, háromnegyed órával a többiek előtt. Azért ez nem volt luxus, mert a Ventoux az egyik legnehezebb emelkedő” – idézte a belgát a Le Parisien.

A Mont Ventoux az utóbbi 30 évben is látványos sztorikkal bővítette saját és a kerékpársport történetét. 1994-ben az olasz Eros Poli győzött a provence-i óriást is magába foglaló szakaszon, pedig 194 centis magassága és 85 kilója nem arra predesztinálta, hogy egy hegyi etapon nyerjen. Poli a szakasz elején szökött, és 20 perces előnyt hozott össze a hegy lábáig. Felfelé kilométerenként egy percet hozott rajta a boly, de kitartott, és a lejtőn már nem érték utol. „A legrosszabb az volt, amikor életemben először egy számjegyet láttam a kerékpáros órámon. Normál esetben még a gruppettóban (hátul poroszkáló csoport) is 12-13-mal vagy 15 kilométer per órával mentünk. Az egyik pontnál csak 8 vagy 9 kilométer per órával mentem, ez sokkolt. Ilyen lassan még sosem másztam meg korábban emelkedőt.”

A 2000-es Touron Marco Pantani és Lance Armstrong maradt egyedül az utolsó kilométerekre. A már sárga trikóban Armstrong jobb erőben volt, de az utolsó métereken nagyvonalúan visszafogta magát, és átengedte a győzelmet az olasznak, aki a gesztust nem akarta tudomásul venni.

Utoljára 2016-ban volt az útvonal része a Mont Ventoux, akkor az erős szél miatt a Chalet Reynard-ig kellett lehozni a célt, de így is örökre emlékezetes jelenet jött össze a hegyen. Ez volt az a Tour, amikor a sárga trikós Chris Froome egy motoros miatt bukott. A brit kerékpárja használhatatlan lett, a bringás pedig a pánikhelyzetet úgy oldotta meg, hogy bicikli nélkül, futva folytatta a mászást, míg nem kapott egy cserebringát.

Ilyesmit nem valószínű, hogy látunk majd szerdán, de a dupla Mont Ventoux biztosan látványos versenyt és nagy megrogyásokat hoz.