Jön a mediterrán elődöntő

2021. július 6. – 20:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mondhatjuk, hogy az Európa-bajnokságokat nézve slágermeccset látunk, mert az elmúlt három Eb-n is összefutott a két déli csapat, a mérleg ráadásul teljesen kiegyenlített, egy spanyol továbbjutás, egy döntetlen, egy olasz továbbjutás az eredménysor.

Az olaszok a világelső Belgiumot verték az előző körben, de vezéráldozattal, a védelem balszélén játszó Leonardo Spinazzola hónapokra kidőlt, a hiánya nagy veszteség, főleg, hogy pótlója, Emerson nem ugyanaz a szint, ő a Chelsea harmadik számú balhátvédje. A spanyolok elég fáradtak, sorban két hosszabbításos meccset játszottak, ez sem múlik el nyomtalanul.

Ezek után nehéz megmondani, mi lesz az elődöntőben, simán benne van egy újabb hosszabbításos mérkőzés. A helyszín a Wembley, innen már minden meccset a londoni szuperstadionban játszanak a tornán. Az eseményeket Dömötör Bálint és Flachner Balázs tolmácsolják majd, szakkommentátorként ma is Hrutka János csatlakozik melléjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!