Megnyert meccset engedtek ki a kezükből a spanyolok a hajrában

2021. június 28. – 19:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

3-1-es vezetésénél sem állt vissza a spanyol csapat, a továbbiakban is szerette volna játszani saját labdabirtokló játékát, de az időközben 3-4-3-as felállásra átálló horvátok, mindent egy lapra feltéve kezdték el megpróbálni ledolgozni az ezen a szinten nagynak mondható hátrányt. Erre a nyitott játékra pedig Spanyolország ráfázott.

Egy megnyert mérkőzést kiengedve a kezükből engedélyeztek nagy helyzeteket Modricéknak, akik éltek is a lehetőséggel, és a 92. percben hosszabbításra kárhoztatták Luis Enrique csapatát. A horvátoknál sok támadó érkezett a hajrára, a spanyoloknál inkább a biztonságot adó friss játékosok váltották a támadóbb felfogású labdarúgókat, így több mint érdekes lesz a hosszabbítás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!