Történelmet írt Modrić a skótok ellen lőtt szépségdíjas góljával

2021. június 23. – 11:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen ritka rekordot ért el Luka Modrić, a horvát válogatott klasszis középpályása a skótok elleni 3-1-es győzelemnek köszönhetően. Modrić fantasztikus gólt lőtt a skótoknak, és így

ő lett minden idők legfiatalabb és legidősebb horvát játékosa, aki betalált az Eb-ken.

Modrić 22 évesen és 273 naposan volt először eredményes Eb-meccsen, méghozzá Ausztria ellen, még 2008-ban. A skótok elleni keddi mérkőzésen pedig 35 évesen és 286 naposan szerezte ezt a szépségdíjas találatot.

Később Modrić úgy reagált a góljára, hogy szerinte is szép volt, de sokkal fontosabb, hogy Horvátország győzött, és továbbjutott a csoportkörből.

Modric egyébként azt is nyilatkozta a meccs után, hogy egyáltalán nem elégedett a horvátok első két mérkőzésen mutatott teljesítményével. Ellenben ha úgy játszanak, mint a skótok ellen, akkor mindenkire veszélyesek tudnak lenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!