Verstappen a saját fegyverével verte Hamiltont, óriási taktikával övé a Francia Nagydíj

2021. június 20. – 16:41

frissítve

Verstappen a saját fegyverével verte Hamiltont, óriási taktikával övé a Francia Nagydíj
Mac Verstappen, a 2021-es Francia Nagydíj győztese – Fotó: Yves Herman / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A szezon hetedik versenye, a Francia Nagydíj is hatalmas csatát hozott Max Verstappen és Lewis Hamilton között, a holland pilóta az utolsó előtti körben előzte meg Hamiltont a győzelemért. A Red Bull azzal a taktikával nyert, amivel a Mercedes őket lepte meg Barcelonában.

Max Verstappen, a világbajnoki pontversenyt vezető Red Bull-pilóta nyerte a szombati időmérőt a Francia Nagydíjon, sokáig viszont nem tarthatta meg az első helyét a vasárnapi futamon. A rajt után még az élen maradt Verstappen, ám az első kanyarkombinációban lecsúszott a pályáról, így a hibára könyörtelenül lecsapó Lewis Hamilton szinte egyből át is vette a vezetést. Versappen helyzetét ráadásul tovább nehezítette, hogy azonnal megjelent a nyakában a Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas is, aki azonnal nyomás alá helyezte a világbajnoki címre hajtó hollandot.

A hármas között hosszú körökön át hajszálnyi volt csak a különbség, Verstappen 2 másodpercnél kisebb hátránnyal követte Hamiltont, Bottas pedig ugyanígy tett Verstappennel – a negyedik helyen haladó másik Red Bull-os, Sergio Pérez szép lassan kezdett leszakadni mögöttük.

A szoros emberfogás az 53 körös verseny 10. körének környékén lazult picit, ekkor 2 másodperc fölé nőtt a Hamilton és Verstappen mögötti különbség – hátrébb viszont épp hogy egyre sűrűbbé vált a mezőny, Fernando Alonso például úgy esett vissza a 10. helyre a 12. körben, hogy egy körön belül mindkét McLaren elment mellette. A kétszeres világbajnok Alonso hamarosan még egy helyet vesztett, egy körrel később Sebastian Vettel előzte meg.

Ez volt a futamnak az a szakasza, amikor egyre több pilóta kezdett szemcsésedést jelenteni a gumijáról – így tett Hamilton is, aki a bal első kerekén látta a rosszabb tapadást eredményező elszíneződést. De nem ő, hanem az egyik Ferrari, Charles Leclerc indította a kerékcserét sorát, a monacói pilóta a 8. helyről állt ki a 15. körben.

Az élmezőny tagjai valamivel tovább vártak, Bottas a 18. körben, Verstappen eggyel utána jött kerékcserére, majd Hamilton is elszánta magát – a kiállásból a Red Bull jött ki jobban, Verstappen ugyanis hajszállal, de a Mercedes elé került, még úgy is, hogy Hamilton kerékcseréje egy tizeddel gyorsabb volt. Verstappen ennyi időt nyert a friss gumival futott körén.

Ezzel persze még nem volt kinn a vízből Verstappen, hiszen mindkét Mercedes nagyon szorosan a nyakában maradt. Nagyjából 7 kör fogócska után Hamilton támadópozícióba ért, de hiába követte hosszasan 1 másodpercnél is kisebb különbséggel, nem tudott előzési manőverbe kezdeni, a 30. körre pedig világos lett, hogy ha így folytatják, akkor idő előtt szétgyilkolják a gumijaikat.

A 33. körben viszont egészen más lett világos: a Red Bull ugyanazt a kártyát húzta elő, amivel a Mercedes verte őket nem is olyan régen Barcelonában, vagyis hogy a váratlan két kerékcserés taktikára álltak át. Verstappen 20 körrel a leintés előtt kapott friss (közepes keverékű) gumikat, majd ezeken körönként 2 másodperccel gyorsabb tempót diktálva közelített az élen haladó két Mercedeshez.

Hamiltonék nem ültek fel a cselnek, egy hirtelen, kapkodós, reakcióból bevállalt kerékcsere helyett kivártak, hogy kiderüljön, mennyit is bírnak Verstappen alatt azok a bizonyos friss gumik, főleg úgy, hogy a győzelemért mindkét Mercedesen át kellene hámoznia magát. A választ gyorsan megkapták, Verstappen 10 körrel a vége előtt érte be Bottast, aki nem egész két körig tudta tartani a hollandot. Verstappen 5 másodperces hátrányban, 9 körrel a vége előtt vette üldözőbe Hamiltont, szinte garantálható volt, hogy hatalmas csata jön a vb-címre leginkább esélyes páros között.

Ez a csata két körrel a vége előtt jött el, de Verstappen a frissebb gumikon viszonylag simán előzte meg az első helyért a végsőkig küzdő Hamiltont. A Red Bull tökéletes taktikát választott, Verstappen pedig tökéletesen hajtotta vége. Verstappen a győzelmével és a futam leggyorsabb körével 12 pontra növelte előnyét Hamiltonnal szemben.

Bottast, aki a futam közben hiába kérte, engedjék neki is Verstappen kétkiállásos taktikáját, végül Pérez is megelőzte, ennek köszönhetően a Red Bull növelni tudta előnyét a konstruktőri versenyben, hét futam után már 37 pont a különbség a két csapat között.

Verstappen és Hamilton mögött Pérez lett a harmadik dobogós, a pontszerző helyekre még Bottas, Lando Norris, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Lance Stroll fértek fel.

Az F1 most egy ideig nem áll meg, a Francia Nagydíj után sorban két hétvégén lesz még futam, mindkettő az ausztriai Red Bull Ringen, előbb a Stájer, majd az Osztrák Nagydíj következik június 27-én és július 4-én.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!