Fiola eufóriába lőtte a magyar szurkolókat

2021. június 19. – 15:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az első félidő második felében sem változott a helyzet, sőt egyre több hiba csúszott védekezésünkbe, Benzema és Mbappé és nagy helyzetben hibázott, be is szorultunk a kapunk elé. Legtöbbször a védelmünk a saját tizenhatosának vonalán, nagyon mélyen húzta meg a hátsó vonalat, első embereink, az időközben Szalai helyére érkező Nikolics és Sallai Roland 35-40 méterre voltak csak a kapunktól. Így még az esélye is minimálisra csökkent annak, hogy egy gyors labdaszerzés esetén támadásba lendüljünk át.

A gyors iramváltásokat, dinamikus megindulásokat egyre nehezebben követték le hátsó embereink, már mindenki a szünetet várta, amikor egy keresztlabdát követően az igen gyengén játszó Pavard-t passzolta ki Fiola és Sallai, majd a Fehérvár védőjének hatalmas sprintjét és higgadt befejezését követően kerültek eufóriába a magyar szurkolók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!