Kimmich és Gosens elintézi Portugáliát

2021. június 19. – 19:31

Másolás

Vágólapra másolva

Joachim Löw taktikailag nagyon megveri a mai nap Fernando Santost, főleg a két gyors szélső védőre építve, akik a támadásokban felváltva futják be a megnyitott, üres területeket az oldalvonalak mentén, kihasználva Guerreiro és Semedo fellépéseit. Egymás után alakítják ki a helyzeteket, adják a gólpasszokat a negyedik találatnál pedig már egymást szolgálták ki. A portugál mesternek pedig 4 német gól sem volt elegendő ahhoz, hogy belenyúljon csapata játékába, ezzel Portugália olyan hátrányba került a kitűnően játszó Németországgal szemben, mely ezen a szinten szinte behozhatatlan.

Azért is érdekes mindez, mert Portugáliának Franciaország ellen kellene begyűjtenie azt a pontot vagy pontokat, melyek a továbbjutásukhoz szükségesek a halálcsoportból. Didier Deschamps csapat pedig nem tartozik kedvenc ellenfeleik közé. A nézők viszont jól szórakozhatnak, hiszen a két nemzet elmúlt 5 mérkőzésén megszokott 3,4-es gólátlagot is jóval felülmúlják a csapatok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!