14 millió forintos csodaágyban, túlnyomásos kamrában pihennek a spanyol futballisták az Eb alatt

2021. június 17. – 11:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy futball-Európa-bajnokságon a három-négy naponta játszott meccsek miatt a játékosok fokozott terhelésnek és sérülésveszélynek vannak kitéve. Kulcskérdés, hogy a lehető legjobb fizikai állapotban tartsák a futballistákat az egész tornán. A rehabilitációt és a regenerációt ma már futurisztikus eszközökkel is segítik csapatoknál.

A spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Luis Enrique ismert arról, hogy mennyire előtérbe helyezi a fittséget. Az egykori futballista maga is szuper állapotban van, maratonokat fut, hosszútávú triatlonokat teker, vagy éppen a Tour de France által is érintett hegyeken biciklizik. Enrique a játékosaira is nagyon odafigyel.

A tökéletes pihenésük érdekében elérte, hogy a válogatott keret több tagja magával vihesse az edzőtáborba a saját ágyát. A Telecino szerint Alvaro Morata, Marco Llorent, Eric Garcia, Aymeric Laporte és Koke szállíttatta át 35-40 ezer euróba (12-14 millió forint) kerülő luxuságyát, amiről a gyártója azt állítja, hogy erősíti az immunrendszert, lassítja az oxidációs folyamatokat, enyhíti a gyulladásokat, és lassítja a biológiai öregedést.

Ha mindez nem is igazolható maradéktalanul, még akkor is kényelmesebb és nyugodtabb lehet saját ágyban aludni, mint egy nem megszokottban. Egy-egy ilyen ágy 35 ezer euróba kerül, és a gyártója azt állítja, hogy megtisztítja a szervezetet az elektromágneses szennyeződésektől is, az olyan kiváló alapanyagok, mint az ecuadori kókuszháncs, az Új-Zélandról származó merinói gyapjú, vagy a tibeti kasmír pedig a test tökéletes hőszabályozását segítik az éjszaka folyamán. Az ágyról készült tudományos vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az azt használókban csökkent a kortizol stresszhormon szintje, miközben nőtt az alvási ciklust szabályozó melatonin hormon termelődése. Összességében nyugodtabb és pihentetőbb alvást eredményez ez az ágy, ami nagyon egyedibb termék, mint egy Ferrari, évente összesen 2000 darabot gyártanak le belőle. Az ágyat nemcsak spanyolok használják, Cristiano Ronaldo és Marcelo is ilyenben alszik.

A futballisták persze speciális kezeléseket is kapnak, a spanyol válogatott több tagja előszeretettel fekszik be egy üvegkoporsóra emlékeztető hiperbárikus kamrába. Ebben a csőben a páciensek túlnyomás alatt lélegeznek be tiszta oxigént. A terápiával több oxigén jut be a szöveti plazmába, ami a sportsérülések gyógyulási idejének lerövidítéséhez járul hozzá.

A spanyolok az első meccsük után még egy rehabilitációs gépet kaptak a Marca szerint, így a válogatott bázisán már egy diamágneses készülékkel is kezelhetik már a sérüléseket. Az eszköz csökkenti a gyulladásokat és duzzanatokat, gyógyítja az izomhúzódásokat és ficamokat, és enyhíti a fájdalmat is.

A mágneses terápia lényege az, hogy felgyorsítsák a testnedvek áramlását, így nyiroködémákkal, vérömlenyekkel járó sérülések gyorsabban gyógyulnak, és a gyártó szerint a szövetek regenerációs képessége is javul, amikor stimulálják azokat ezzel az eszközzel. Spanyolországban a Leganés és az Alavés csapatainál használták már korábban is, és a tapasztalatok alapján le is rövidültek a sérülések kezelési idejei.