Gattuso annyira összeveszett a Fiorentina elnökével, hogy három hét után inkább szerződést bontottak
2021. június 17. – 11:38
frissítve
Mindössze három hétig volt a Fiorentina kinevezett vezetőedzője Gennaro Gattuso. A firenzei klub május 25-én jelentette be, hogy a játékosként 2006-ban világbajnoki címet nyerő Gattuso lesz az új vezetőedzőjük. Ehhez képest most csütörtökön egy szűkszavú közleményben tudatták, hogy közös megegyezéssel úgy döntöttek, nem tartják be a korábbi megállapodásokat, és nem Gattusóval a kispadon kezdik el az új szezont.
Olasz sajtóhírek szerint Gattuso viszonya pár hét alatt annyira megromlott Rocco Commisso klubelnökkel és Giancarlo Antognoni klubigazgatóval, ami nem tette lehetővé a közös munkát. A vita a tervezett átigazolások miatt robbanhatott ki. A klubvezetők nem értettek egyet Gattuso, valamint ügynöke, Jorge Mendes átigazolási elképzeléseivel. A Fiorentina a hírek szerint nem tervez nagyobb költéseket ezen a nyáron.
Pedig a szerződtetésekor Commisso elnök még így méltatta Gattusót: „Meggyőződésem, hogy Gattuso – aki egy fiatal, de már rengeteg tapasztalattal rendelkező edző – segíteni fog minket a fejlődésben, szakmai és emberi múltja pedig fontos garanciát jelent a klub számára az elszántság, a hozzáértés és a győzni akarás tekintetében.”
Ebből végül semmi sem lett. A Fiorentina egyelőre nem közölte, hogy ki lesz a csapat új edzője. A 43 éves Gattuso korábban az AC Milan és a Napoli edzője is volt az olasz első osztályban, tavaly Olasz-kupát nyert a Napolival.
A Fiorentina a csalódást keltő 13. helyen fejezte be az előző idényt a Serie A-ban. A szezon közben kétszer is edzőt váltottak, Giuseppe Iachinit Cesare Prandellire cserélték le tavaly novemberben, majd márciusban ismét Iachini lett a vezetőedző, akitől a szezon végén újra elköszöntek.