Egy doppinggyanús burrito okozhatta az amerikai távfutás tragédiáját

2021. június 17. – 04:59

frissítve

Egy doppinggyanús burrito okozhatta az amerikai távfutás tragédiáját
Shelby Houlihan az Egyesült Államok 2019-es atlétikai bajnokságán – Fotó: Andy Lions / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A női 1500 és 5000 méteres síkfutás amerikai csúcstartója, Shelby Houlihan négyéves eltiltást kapott doppingolást miatt, de ő tagadja, hogy tiltott szerhez nyúlt volna. Szerinte egy burrito és a benne lévő disznóhús miatt lett pozitív a doppingmintája.

Houlihan a tokiói olimpia egyik éremvárományosa volt, de minden bizonnyal nemcsak a mostani játékokat kell kihagynia, hanem a 2024-es párizsit is. Az atlétát 2020 decemberében tesztelték, és mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolont mutatták ki. A nandrolon a fehérjebeépülést és az izomtömeg-növelést segíti elő, jobbára erősportolóknál szokták kimutatni, de állóképességi sportágakban is feltűnik.

Az amerikai futónő tagadta, hogy ilyen szert használt volna, azt állította, hogy még csak nem is hallott soha a nandrolonról. Ez azonban nem mentette meg a négyéves eltiltástól. A büntetés miatt Houlihan a nemzetközi sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett, de június elején elutasították. A futónő most egy Instagram-posztban a közönség elé tárta, hogy mire alapozta védekezését.

Houlihan azt írta, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is régóta tud arról, hogy a sertéshús természetes módon tartalmazhat nandrolont, és főleg a belsőségekben mutatható ki nagyobb mennyiség. A disznóhúsfogyasztás így fals pozitív eredményeket okozhat egy doppingellenőrzésen, és szerinte vele is ez történt.

A futó összeírta, hogy a doppingellenőrzést megelőző héten milyen élelmiszereket fogyasztott, és arra jutott, hogy egy mexikói ételeket árusító food truckból vásárolt burritóban volt nandrolon. Ezt körülbelül az ellenőrzés előtt 10 órával ette meg. Houlihan jelezte is ezt a gyanúját a doppingellenőröknek, de nem vették ezt figyelembe. A futó értetlenül áll ezelőtt, mert a WADA irányelvei is előírnak ilyen esetekben további vizsgálatokat. Szerinte azokból kiderülhetett volna, hogy ő nem csalt.

Hogy igazát bebizonyítsa, elment egy hazugságvizsgálós tesztre is, és hajából is mintát vetetett a világ egyik elismert toxikológusával, hogy megmutassa nem halmozódott fel benne a doppingszer. Azt mondta, a doppingellenőrök mindennek ellenére arra a következtetésre jutottak, hogy ő a nandrolont szájon át és nem rendszeresen szedte, ezért mutattak ki csak kis mennyiséget nála.

A sportdöntőbíróság eddig nem adott ki részletes magyarázatot arról, hogy miért nem találta elfogadhatónak a futónő védekezését. A CAS indoklásában csak az szerepel, hogy Houlihan nem tudott hitelt érdemlő magyarázattal szolgálni a dopping jelenlétére, ezért megállapítható a szándékosság.

A futónő ügyvédje a svájci szövetségi bírósághoz fellebbezett, de ha ott gyorsan is hoznának Houlihan javára szóló ítéletet, a tokiói olimpiáról már akkor is lemarad, mert hamarosan megtartják az amerikai válogatót.

„Az amerikai távfutás történetének nagy tragédiájának vagyunk a szemtanúi. Shelby nemcsak egy kivételesen tehetséges atléta, de a tehetségét kemény munkával és fegyelemmel fejlesztette. Kemény, mint az acél. Kivételes csapattárs. Imád versenyezni. Lehet, hogy idén ő a világ legjobb 1500 méteres futója, de soha nem lesz lehetőségünk kideríteni, és ez tragédia” – mondta Houlihan edzője, Jerry Schumacher, aki nem érti, hogy miért nem látják bizonyítottnak tanítványa ártatlanságát.

Az elmúlt években több amerikai sportolót is felmentettek a doppingvádak alól, akik Houlihanhez hasonlóan valamilyen szennyezett élelmiszerrel vittek be a szervezetükbe, nagyon kis mennyiségben kimutatható tiltott szert. Ha ezeket az eseteket precedensnek tekinthetjük, bár egyiknél sem nandrolon volt a szer, akkor joggal kérhetik számon Houlihanék a hasonló bánásmódot. A sportdöntőbíróság részletes ítélete után tisztább lesz a kép, de az egyre kisebb mennyiséget kimutatni képes doppingtesztek és a szennyezett élelmiszerek viszonyáról is tudományos vita kezdődhet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!