Idegesítő a meg nem adott magyar gól, de jól alkalmazták a szabályt

2021. június 16. – 12:05

frissítve

Idegesítő a meg nem adott magyar gól, de jól alkalmazták a szabályt
Schön Szabolcs és Pepe a lesgól előtti pillanatban – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Teljesült kedd este Schön Szabolcs élete egyik legnagyobb vágya, mert pályára léphetett példaképe, a portugál Cristiano Ronaldo ellen. Sőt, attól sem sok választotta el, hogy ő legyen a meccs hőse, hiszen a 80. percben, még 0-0-s állásnál betalált a portugál kapu bal alsó sarkába, de lesről indult, így az akció végeztével visszafújtak mindent, és érvénytelenítették a gólt.

Végül a portugálok nem sokkal ezután egy szerencsés góllal vezetést szereztek, és 3-0-ra nyertek a Puskás Arénában.

„A három évvel ezelőtti világbajnokságon alkalmazták először a videóbírót, és azzal egy időben kezdték el alkalmazni azt az irányelvet, hogy az akciónak végig kell futnia. Ahol nincs VAR-technológia, ott azonnal jelezni kell. Helyesnek gondolom ezt az instrukciót, mert ha rögtön behúzza a lest az asszisztens – és ezt tévesen teszi, mert rosszul bírálja el a helyzetet –, akkor a játékvezető közbeavatkozik, és véget vet a támadásnak, ami esetleg egy szabályos gól érvénytelenítését jelentené.

Így viszont a partjelző a támadás végén jelzi, hogy mit gondolt a vitatott helyzetről, amelyet a VAR-szobában is ellenőriznek azonnal, ahogy ez megtörtént a mieink meccsén is. A mindenkori asszisztens tévedhet, és nem szerencsés dolog megakasztani egy gólhelyzetet. Meccset befolyásoló támadást is meg lehet így fogni, míg ha már vége van, akkor lehet a videóról rekonstruálni a történteket. A portugálok harmadik góljáról is azt gondoltam a helyszínen, hogy les volt, ám amikor kikockázták, kiderült, hogy nem, és abban az esetben is hagyták végigmenni a támadást – tehát konzekvensen alkalmazták az asszisztensek az utasítást” – mondta a Telexnek a korábbi FIFA-játékvezető, Szabó Zsolt.

Ha nyilvánvaló leshelyzet van, vagyis több méteres, akkor rögtön beavatkozhat a partjelző, nincs szükség a megerősítésre.

A francia-németen Karim Benzema gólját vették el a hajrában hasonló módon. Ott Kylian Mbappé lesen várta az indítást, és ugyan utána már szabályosan játszotta meg a Real csatárát, de nem lehetett megadni a találatot. A franciák már ünnepeltek, de végül maradt az 1-0.

Szabó Zsolt korábbi FIFA-bíró – Fotó: Fredrik von Erichsen / AFP
Szabó Zsolt korábbi FIFA-bíró – Fotó: Fredrik von Erichsen / AFP

Szabó hozzátette, ekkora közönség előtt természetesen idegesítő lehet egy visszavont gól, ami a hergelésre is alkalmas, de bízzunk benne, hogy a franciák ellen szombaton akár nekünk is kedvezhet majd egy ilyen ítélet.

Tavaly március óta nem is volt ilyen téttel bíró mérkőzés ilyen sok néző, (a hivatalos UEFA-közlés szerint) 55 ezer ember volt a Puskás Arénában, ezért sem láthattunk hasonló szurkolói állapotváltozást. Aki nem jó szögben ült, nem gondolhatta, hogy Schön lesről indult, csak azt, hogy a török játékvezető, Cüneyt Çakır visszavonta a jogosnak gondolt gólt. Aki jó szögben ült, nem tudott önfeledten örülni, csak abban bízhatott, hogy a játékvezető téved.

Visszás a szabályban, hogy ha Pepe szabálytalankodik Schönnel szemben a tizenhatos előtt, mondjuk meghúzza a mezét, vagy megrúgja a bokáját, akkor a szabálytalanság sem számítana, mert a leshelyzet volt előbb. (Ilyenkor csak imádkozni lehet, ne sérüljön meg a lesről induló játékos.) Ha viszont piros lapot érdemlő durvaságot követ el a védő a támadóval, akkor ki kell állítani attól függetlenül, hogy a szabálytalanságot leshelyzet előzte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!