Nehéz lenne bárkit kiemelni a remekül küzdő, rég látott egységet mutató magyar válogatottból a portugálok elleni 3-0-s vereség után, mindenki annyira odatette magát. Tiszteletet érdemel, hogy az utolsó pillanatokig élt a remény a címvédő Portugálok ellen.
A mérkőzés utolsó 10 perce következik. A csereként pályára lépő Negónál a labda, a jobb oldalon a 3 perce játékban lévő Schön Szabolcs elé passzol, az FC Dallas fiatal középpályása befelé húz, egy könnyed csel a 38 évesen és 109 naposan pályára lépő sztár Pepe mellett, majd egy lapos lövés a rövid sarokra... góóól! – ordítja közel 55 ezer magyar szurkoló a helyszínen, életre kelnek az óbudai panellakások, koccannak a korsók a szurkolói zónában, megáll a forgalom az Oktogonon, tülköl a fehérvári zónázó Agárdnál, megremeg Mátyás király lovasszobrának talapzata az Egyesülés téri hangorkánban. A török játékvezető sípjába fúj, lendíti kezét és ahelyett, hogy középre mutatva megállna, a végtag félúton a magasba lendül, szabadrúgást jelez. Les.
Az Európa-bajnokság történelmében először 3 gólt szerezve, az utolsó 10 percben, Portugália megnyerte a mérkőzést.
Alakulhatott volna másképp, egy szebb, egy jobb forgatókönyv szerint. Amikor Szalai fejese becsúszik Rui Patrício kezei között vagy Sallai bombáját bevédi a Wolverhampton kapusa, ha Orbán lábáról nem rossz helyre pattan a labda és Gulácsi hatalmas bravúrral kifejeli Ronaldo tizenegyesét. Ilyen az ember lelki világa, sokszor a valóságtól elrugaszkodva keresi a kapaszkodókat, a miértekre a választ, hogy mi lett volna akkor, ha...
A videóbíró a hibás, a balsors, mely mindig csak minket tép, a szerencse, mely sohasem a magyarokat választja útitársul. Pedig mi is történt valójában?
Kikaptunk 3 góllal a világ egyik legjobb válogatottjától. Attól a csapattól, melynek keretének összértéke 882 millió euró (a magyar válogatotté 74 millió) és jelenleg a világranglista 5. helyén áll, nem mellékesen a címvédő Európa-bajnok és Nemzetek Ligája-győztes. Ahol, ha cserére, frissítésre van szükség a pályára lép Rafa Silva (Benfica, idén 45 mérkőzésen 9 gól és 10 gólpassz), Renato Sanches (a Lille-lel francia bajnok idén, 29 mérkőzésen 1 gólt és 4 gólpasszt jegyzett), vagy André Silva, aki az Eintracht Frankfurtnál 29 gólig és 10 gólpasszig jutott ebben a szezonban. A portugáloknál 102 millió eurónyi játékos érkezett a hajrára, míg mi 7 milliós játékosértékkel próbáltunk frissíteni. Három gól különbség, ez a realitás!
Igen, fájó, amikor az utolsó pillanatokban gázolják el az embert, pláne, ha utána még át is tolatnak rajta. Azonban, ha őszinték akarunk lenni, már az első félidőben eldőlhetett volna a találkozó, de Gulácsi Péter újra szenzációsan védett. Diogo Jota három nagy gólszerzési lehetőséget puskázott el, de Ronaldónak sem bizonyult elegendőnek az 5 méter távolság és az előtte tátongó 7 méter széles kapu. Az első félidőben körülbelül 5-6 perces szusszanásnyi szünetet kaptunk csak a vendégektől, ez elegendő is volt ahhoz, hogy a 37. percben Sallai pontrúgásából Szalai Ádám csúsztathasson kapura. A második félidő kicsit bátrabb játékot hozott, enyhült a nyomás is a védelmünkön, azonban a helyzetek így is a vendégek előtt adódtak. Pepe fejese, Bruno Fernandes távoli lövése és Renato Sanches lehetősége is hordozott veszélyt magában.
Nézzük inkább a pozitívumokat. A magyar csapat újra kimagasló teljesítményt nyújtott. Nem a világelithez mérten, hanem saját magához viszonyítva. Ne felejtsük el, hogy mieink, a Puskás Aréna 2019-es barátságos nyitómérkőzése előtt, ahol Uruguay volt az ellenfél, utoljára 2017 szeptemberében játszottak tétmérkőzésen olyan válogatott ellen, mely a világranglista legjobb 10 helyezettje között volt az adott pillanatban. Akkor is Portugáliától szenvedtünk vereséget. A magyar válogatott nem gyakran találkozik ilyen kvalitású ellenfelekkel. Most nem Ausztria vagy Izland található a csoportellenfelek között, mint 2016-ban, hanem három elitcsapat.
Az a tény, hogy 2021-ben átlagosan mérkőzésenként 18 helyzetet kialakító, világsztárokkal tűzdelt portugál csapat csak 11 kísérletig jutott ellenünk, dicsérendő. Az, hogy az utolsó pillanatokig élt a remény, a csoda lehetősége, hogy izgalmassá tudták tenni legjobbjaink az összecsapást, ugyancsak tisztelet érdemel. Újra egy igazi csapatot láthattunk, akik küzdöttek egymásért, akik teljesítőképességük maximumát adták azért, hogy a vereség ellenére is elégedetten térhessenek haza szurkolóik, bizakodva egy Franciaország vagy Németország elleni újabb jó teljesítményben. Nehéz is lenne kiemelni bárkit.
Külön kiemelni a szurkolókat kell. Azokat, akik csodálatos koreográfiákkal, 95 percig tartó lelkesedéssel teremtettek felejthetetlen hangulatot a Puskás Arénában, vagy épp szurkolói zónákban, esetleg otthon, a tévé előtt szorítottak Marco Rossi csapatának.
