Észrevették a mesterlövészek a Greenpeace feliratot, azért nem lőttek a stadionba repülő siklóernyősre

2021. június 16. – 13:26

frissítve

Észrevették a mesterlövészek a Greenpeace feliratot, azért nem lőttek a stadionba repülő siklóernyősre
A pályán landolt az aktivista – Fotó: Matthias Schrader/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter elítélte a Greenpeace kedd esti müncheni Eb-meccs előtt végrehajtott akcióját. Azt nyilatkozta, hogy az ilyen felelőtlen tetteknek már semmi közük a jól érthető környezetvédelemhez. A mérkőzésen a világbajnoki címvédő franciák 1-0-ra verték a házigazda németeket.

„Az Eb idejére teljes repülési tilalmat adtak ki az Allianz Arena környékére, gondolom, a környezetvédő szervezet is tudott erről. A Greenpeace feliratot látva a mesterlövészek nem léptek akcióba. Ha ugyanis terrortámadásra gyanakodnak, akkor az ernyős az életével fizet az akcióért”

idézte Herrmannt a Bild.

Katrin Habenschaden müncheni alpolgármester ott volt a stadionban, szerinte kárt okozott ezzel a szervezet, mert másokat is veszélyeztetett – a tiltakozásnak pedig szerinte mindig békésnek kell lennie –, kevéssel a nézőtér felett húzott el ugyanis a siklóernyős.

A Greenpeace szóvivője, Benjamin Stephan elnézést kért, amiért így ért véget a keddi akció, elmondása szerint nem a stadionban, főleg nem a lelátó közelében akartak landolni. Már csak azért sem, mert az ernyős által leszakított darabok több nézőnek is sérülést okoztak, őket a stadionban ellátták, majd kórházba szállították.

Az akció az eredeti terv szerint annyiból állt volna, hogy a siklóernyős átrepül a stadion fölött, és ledob a játéktérre egy hatalmas labdát, ebből lett a landolás. Az ügy miatt a német rendőrség nyomozást indított.

Azóta az is kiderült, hogy a Greenpeace 38 éves aktivistája az Eb egyik főszponzora, a Volkswagen ellen tüntetett – válaszul erre az Eb-t szervező UEFA annyit mondott, ők és partnereik is elkötelezettek a fenntartható torna iránt, és több, fontos lépést tettek az Eb karbonlábnyomának ellensúlyozására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!