A németek csak pontrúgásból veszélyesek, a franciák tempóváltása bejött

2021. június 15. – 21:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lettország ellen már 3 védővel játszott Joachim Löw csapata, így nem okozott nagy meglepetést, hogy a gyors támadókkal rendelkező francia válogatott ellen is inkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt a házigazdák. Az első 15 percben csak kóstolgatták egymást a csapatok, aztán a 16. és a 17. percben iramot váltottak a pályaválasztó joggal rendelkező vendégek.

Előbb Pogba bólintott 4 méterről fölé, majd egy Griezmann–Mbappé-kombináció után kellett Neuernek nagyot védenie. Továbbra is nyomás alatt maradt a német kapu, és egy újabb bal oldali támadást követően Hummels ért szerencsétlenül a labdához, mely a saját kapujában kötött ki. A vendégek négyvédős rendszere Kanté fáradhatatlan munkájával kiegészülve eddig tökéletesen működik, csak pontrúgásból sikerült némi riadalmat kelteni Lloris kapuja előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!