A Fradi csatárának csodás szólója is kellett a szlovákok győzelméhez

2021. június 14. – 20:09

frissítve

A Fradi csatárának csodás szólója is kellett a szlovákok győzelméhez
Szczęsny öngóljával szereztek vezetést a szlovákok – Fotó: ALEXANDER SAFONOV / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn este az E csoport első meccsén Szlovákia 2-1-re legyőzte Lengyelországot. Északi szomszédaink a Ferencváros csatára, Róbert Mak nagyszerű cselei után egy öngóllal szereztek vezetést, de a lengyelek a második félidő legelején egyenlítettek. Aztán jött még egy szlovák gól, amire már nem érkezett válasz, a lengyeleket az Eb első piros lapja is hátráltatta. Számukra nagyon kérdésessé vált így a továbbjutás, a következő körben Sevillában játszanak majd a spanyolok ellen.

Hétfőn a Lengyelország–Szlovákia mérkőzéssel az E csoport is bemutatkozott az Eb-n. A lengyel csapatban a rutinosabb játékosok voltak többségben, a szlovákok elleni kezdőből kilencen ott voltak az előző világbajnokságon, heten pedig az előző Eb-n. 4-3-3-as felállásban kezdtek, de labdabirtoklásnál háromvédős rendszerre váltottak. A világ legjobb formában lévő játékosa, Lewandowski is ott volt a pályán, szükségük is van rá a lengyeleknek, ugyanis Piątek és Milik, a lengyelek másik két magasabban jegyzett csatára sérülés miatt nem játszik a kontinenstornán.

A szlovákok lényegében klasszikus befejezőcsatár nélkül álltak fel, a szlovák kapitány Marek Hamšíkot és Ondrej Dudát, tehát két szervező középpályást jelölt csatárposztra. A védelemben pedig ott volt Škriniar, a szlovákok legjobb játékosa, aki a második félidőben győztes gólt lőtt.

A Fradi csatárának csodás szólója után szereztek vezetést a szlovákok

A meccs elején nem teketóriáztak a csapatok, bátran próbáltak támadásokat építeni, az 5. percben Lewandowski lőhetett jó helyről, de a saját csapattársát találta el. A meccs első tíz percében inkább a lengyelek akarata érvényesült, többnyire náluk volt a labda. A szlovákok tizenhatosáig többször eljutottak, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott.

A 14. percben aztán egy kontrából a szlovákoknak is volt helyzetük, Ondrej Duda tört előre a bal oldalon, de a lengyel kapu jobb oldala mellé lőtt. Aztán a 18. percben egy fantasztikus egyéni teljesítménnyel jutottak előnyhöz a szlovákok. A Fradiban játszó Róbert Mak cselezett ki nagyon szépen két embert a bal szélen, majd miután nagyobb üres terület nyílt előtte, kapura tudott lőni, a labda pedig a kapufáról a kapusra flipperezett vissza, róla pedig a kapuba pattant. A gólt így nem Maknak adták, hanem Szczęsny kapus öngólja lett.

A bekapott góltól némileg megzavarodott a lengyel válogatott, ötlettelenné vált a játékuk. Több mint 65 százalékban náluk volt a labda az első 25 percben, de kaput eltaláló lövésük nem volt ezalatt. A 27. percben aztán ismét a szlovákoknak volt nagyobb helyzetük, a Parmában játszó Kucka lőtt nem sokkal a kapu fölé 20-22 méterről. Az első félidő közepén a szlovákok kerültek fölénybe, és főleg a bal oldalukon, Mak oldalán voltak aktívabbak. Kombinatív, ötletes játékkal többször is eljutottak a lengyel kapuig, de az utolsó passzoknál azért náluk is voltak hibák.

Aztán voltak kisebb lengyel helyzetek is, egy labdaszerzés után a 33. percben Krychowiak lőtt a szlovák kapu fölé, a 34. percben pedig a Napoli klasszisa, Zieliński lőtt mellé. A másik oldalon Hamšík durrantott mellé. A szlovákok szinte minden akciójukat lövéssel fejezték be, azonban ezek többnyire a kapu mellé szálltak.

Összességében az első félidőben a lengyelek váratlanul gyengén játszottak, nem tudták gólra vagy nagyobb helyzetekre váltani a labdabirtoklást, a szupersztár Lewandowksi nem is nagyon volt játékban. A szlovákok pedig kifejezetten bátran támadtak, és hatékonyan védekeztek.

A második félidő 30. másodpercében egyenlítettek a lengyelek

Rögtön a második félidő legelején hatalmas erőbedobással támadtak a lengyelek, és 30 másodperc elteltével máris betaláltak. Rybus bal oldali beadására a Torino középpályása, Linetty érkezett jól, és bár gyengén találta el, a labda becsorgott a szlovák kapu bal oldalába.

Pár perccel később megint Linetty lőtt kapura, de most annyira gyengén találta el a labdát, hogy a szlovák kapus simán megfogta. Aztán Glik fejese ment fölé. A lengyelek nagyon korán letámadták ellenfelüket, és pár perc alatt több helyzetük volt, mint az első félidőben összesen. Az 58. percben nagyon jó helyről, a tizenhatos előterének bal oldaláról rúghatott szabadot Lewandowski, de a sorfalba lőtte.

A 62. percben aztán nagy csapás érte a lengyeleket, a 81. válogatott meccsét játszó alapemberük, Krychowiak megkapta a második sárga lapját, így számára véget ért a meccs, ráadásul a spanyolok ellen sem játszhat majd. Ez volt az első piros az Eb-n.

A szlovákok pár perc alatt kihasználták az emberelőnyüket, a 68. percben egy szöglet után a legértékesebb játékosuk, Milan Škriniar talált a kapuba. Az Interrel idén olasz bajnoki címet nyerő középhátvéd levette az odafejelt labdát, hagyta, hogy lepattanjon, majd jobbal belőtte a kapuba.

A gól megint elbizonytalanította a lengyeleket, többnyire meddő mezőnymunka zajlott mindkét oldalon. Lewandowski továbbra sem kapott használható labdákat, a 88. percben bele tudott csúsztatni egy szögletből bejövő labdába, de azzal sem talált kaput. A hosszabbításban is pontot menthetett volna Lengyelország, ha jobban használják ki a helyzeteiket, de Bednarek előbb luftot rúgott, aztán ballal a kapu mellé lőtt nagy helyzetben. De már nem változott az állás, nyert Szlovákia.

Lengyelország–Szlovákia 1–2 (0-1)

  • Szentpétervár, vezette: Ovidiu Hategan (román)
  • Gólszerzők: Linetty ('46), – Szczęsny (öngól ‘18), Škriniar (’68)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!