Aranyérmes lett az öttusa-világbajnokságon Marosi Ádám

2021. június 13. – 21:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Aranyérmet nyert Marosi Ádám a kairói öttusa-világbajnokságon, és ezzel olimpiai kvótát szerzett. A magyar csapat szintén az első helyen végzett, Marosi mellett Demeter Bence és Bereczki Richárd alkotta az összeállítást.

Marosi nagyszerűen teljesített vívásban szombaton, 26 ellenfelét legyőzte, miközben csak kilenctől kapott ki. Ebben a számban mindössze egy nyertes asszóval lemaradva második lett orosz Alekszandr Lifanov mögött. A 200 méteres úszásban a 11. időt érte el, de minimálisak voltak a különbségek a versenyzők között.

Két szám után már az élen állt a magyar olimpikon, és ezt a pozícióját a hibátlanul, szintidőn belül teljesített lovaglásával meg is őrizte.

Lifanov szorosan, két ponttal követte őt, a négy lövészettel megszakított 3200 méteres futás során gyakorlatilag csak Lifanovot kellett maga mögött tartania Marosinak, akitől az első lövészetnél ellépett. A lövősorozatai nem sikerültek igazán jól, de a homokos, mély talajon is jó tempót tudott diktálni, így aranyérmét nem veszélyeztette orosz ellenfele.

Utoljára 2009-ben nyert világbajnokságot Marosi, aki a 2012-es olimpián bronzérmet nyert Londonban.

„Nem tudom, hogy ebben a sportágban ki a legidősebb világbajnok, de lehet, hogy mától én vagyok” – mondta a verseny után Marosi az MTI tudósítása szerint. Arról beszélt a 37 éves olimpikon, hogy vívásban az eddigi legjobb eredményét érte el, emiatt viszont nehéz volt a hátralévő idő, mert gyakran gondolt a dobogóra és az aranyéremre. A mély homokban és a nagy melegben ugyanakkor különösen nehéz volt számára a kombinált szám.

„Ádám mentálisan és fizikálisan is rendben van. Futásban nagyon elfáradt, de magának tette nehézzé a kombinált számot. Ha kicsit jobban lő, sokkal fölényesebb lett volna a győzelme” – fogalmazott Martinek János, a magyar csapat szövetségi kapitánya az MTI-nek.

Demeter a kilencedik, Bereczki a 25., Kardos Bence a 34. helyen végzett. Csapatban a magyarok két ponttal előzték meg a németeket, a harmadik helyen az egyiptomiak végeztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!