Az Európa-bajnokság első napján az A csoport erőviszonyait mutatjuk be, ahol első látásra az olaszok tűnhetnek esélyesnek, de a helyzet nem ennyire egyszerű.
Papíron egyértelmű, hogy az idei Európa-bajnokság A csoportját megnyeri Olaszország, hiszen kiemelkedik a többiek, vagyis Wales, Törökország és Svájc közül. Azonban az olasz foci valamiféle válságban van éppen, hiányoznak az igazán világklasszis játékosok, akikkel 2006-ban vébét lehetett nyerni. A Serie A színvonala sem tud emelkedni már régóta, a klubfoci gyengeségét jelzi, hogy olasz csapat 2017 óta nem volt BL-döntős, a legutóbbi BL-győzelem óta pedig több mint egy évtized telt el (Inter, 2009–2010-es szezon); igaz, a döntőben egyetlen olasz lépett pályára, a 91. percben becserélt Materazzi), miközben a 2000-es évek elején még olasz házidöntő is volt.
Ehhez képest a válogatott iszonyatosan erősen szerepelt a selejtezőkön: már másodikként, 2019. október 12-én kvalifikálta magát, két nappal a belgák után. Igaz, a finn, görög, bosnyák, örmény, lichtensteini csoportból nem is lehetett más elvárás, mint a pontveszteség nélküli első hely, ami össze is jött. Szóval az olasz csapat kicsit sötét ló lesz az Eb-n, és három olyan válogatottal kell megmérkőznie az első körben, amelyeknek nincs semmi vesztenivalója, ráadásul tele van becsvágyó, feltörekvő, régóta együtt játszó játékosokkal. Az A csoport elemzése következik.
Olaszország
- Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
- Legjobb Eb-eredmény: győztes (1968)
- Kulcsjátékosok: Marco Verratti, Giorgio Chiellini, Ciro Immobile, Lorenzo Insigne, Gianluigi Donnarumma
Az olasz válogatott 2018-ban elérte az abszolút mélypontot, ugyanis nem jutottak ki az oroszországi világbajnokságra. Aztán érkezett az egykori válogatott játékos, Roberto Mancini, és annyira rendberakta a válogatottat, hogy a '30-as évek óta nem látott eredményt értek el: sorozatban 11 meccsüket megnyerték. Ahogy írtuk, minden selejtezős meccsüket megnyerték, +33-as gólkülönbséggel végeztek a csoport élén, szóval egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a 2018-as blamából előnyt kovácsoltak Manciniék.
A Mancini-éra alatt egy kisebb generációváltás is lezajlott a keretben. Azért csak kisebb, mert olyan veteránok, mint Chiellini vagy Bonucci továbbra is a keret és a kezdőcsapat tagjai, és nagy valószínűség szerint mindkettőjüknek ez lesz az utolsó tornája. A két játékos több mint 200 válogatottságnál tart összesen. Az olasz csapat egyik érdekessége, hogy pont a védelem középső része az, ami egyszerre a gyengeségük és az erősségük is. A két veterán az egész Eb legtapasztaltabb játékosai közé tartozik, és hosszú évek óta (kisebb-nagyobb megszakításokkal) játszanak egymás mellett a Juventusban is. Viszont a Juve kifejezetten gyenge szezont produkált, Bonucci és Chiellini felett pedig már jócskán eljárt az idő.
Minden olasz válogatott gerincét a védelem adja, a jó olasz védelem pedig egy klasszis kapussal kezdődik. Gianluigi Buffon már tényleg túl öreg a válogatotthoz, Gianluigi Donnarummát pedig mindenki az utódjaként emlegeti évek óta. Ahogy Buffon, úgy Donnarumma is posztjához képest pofátlanul fiatalon lett meghatározó játékos, akire simán rá lehet építeni a következő 15 év olasz válogatottját. A kérdés csak az, hogy milyen hatással lesz a játékára, hogy nem kis botrány közepette hagyta lejárni a szerződését idén, és ingyen távozhat a Milanból.
Donnarumma az egyik legfontosabb láncszeme az olasz generációváltásnak, de így is akad még pár említésre méltó név, akik a kezdőben fontos szerepet kaphatnak. Nicoló Barella, Lorenzo Pellegrini vagy az egykori olasz válogatott, Enrico Chiesa fia, Federico Chiesa is a legjobb korban van éppen, a 20-as éveik közepén járva pont most vannak abban az életszakaszukban, ami meghatározhatja a karrierjük második felét. Az más kérdés, hogy Chiesának sem volt igazán jó éve, Pellegrininek pedig még rosszabb a Romával. Azzal a Romával, ami hiába végzett csak a 7. helyen a Serie A-ban idén, három játékost is adnak a keretnek, ahogy a 8. helyezett Sassuolo is.
Nagy probléma az olasz keretnél, hogy a játékosok zöme otthonról jön, azonban az olasz klubok évek óta csak vegetálnak az európai kupákban. A kevés kivételt a csapat legjobbja, a PSG-ben játszó Verratti jelenti, illetve a Chelsea két honosított brazilja, Emerson és Jorginho. Az sem segít az olaszoknak, hogy befejező csatár poszton sem Immobile, sem Belotti nem tűnik a legbiztosabb megoldásnak, bár előbbi legalább lőtt húsz gólt idén a bajnokságban.
Azonban az olaszoknak hagyományosan elég sokszor az is, hogy betonbiztos a védelem. Márpedig a két juvés veteránnal középen megvan az esély arra, hogy ezen a tornán is az olasz védelem legyen a legfélelmetesebb, és innentől kezdve elég egy-két jól sikerült kontra, és – az olaszokra egyébként jellemző – szerencse, hogy akár a döntőig is eljuthassanak. Azonban ha valami nagyon nem klappol az első meccseken, simán benne van, hogy akár ki is eshetnek a csoportból, mert a három ellenfelük nagyjából hasonló erőt képvisel, bár ehhez tényleg nagy katasztrófa kell, hiszen négy ponttal már tovább lehet jutni a csoportból.
Frissítés: A cikk írásakor Pellegrini még az olasz keret tagja volt, azonban később megsérült edzésen, ezért ki kell hagynia az Eb-t. A helyére Gaetano Castrovillit hívták be a Fiorentinából.
Wales
- Szövetségi kapitány: Robert Page
- Legjobb Eb-eredmény: 3. hely (2016)
- Kulcsjátékosok: Gareth Bale, Harry Wilson, Daniel James, Aaron Ramsey, Ethan Ampadu
A walesiek 2016-ban történelmük első Eb-szereplését tudhatták magukénak, és nem is aprózták el a debütálást: az angolokat megelőzve elsőként jutottak tovább a csoportból, majd elmentek egészen az elődöntőig, ahol a későbbi győztes portugálok állították meg őket. Abból a keretben többen is itt lesznek az idei Eb-n sőt, ez a keret még hosszú évekig az elitben tarthatja Walest, amely a horvátok mögött, épp a „magyar” csoportból jutott ki második helyezettként az Eb-re.
A felkészülésük nem volt zavartalan, novemberben kényszerű csere jött a szövetségi kapitány posztján, miután a legendás Ryan Giggset azzal vádolták meg, hogy két nőt is bántalmazott. Giggs helyett ezért Robert Page vette át a csapat irányítását.
A csapat legfontosabb játékosa egyértelműen a Real Madridtól a Tottenhamnek kölcsönadott Gareth Bale, akinek elég gyenge szezonja volt idén, és jó ideje úgy tűnik, hogy a játékost minden jobban érdekli már, mint a foci. Ettől függetlenül Bale még mindig egy klasszis, akiben benne van, hogy ilyen kiélezett helyzetben valami extrát hozzon.
Ebben segítségére lehet egy sor olyan játékos, akik elitklubokban játszanak, hol többet, hol kevesebbet. Aaron Ramsey folyamatosan sérülésekkel szenvedett, és az elmúlt meccseken nem is volt kezdő a walesieknél, pedig óriási szükség lenne a játékára. Ben Davies szintén csalódást keltett a Tottenhamnél idén, vagyis Wales legjobbjainak nem volt túl jó éve. És hiába vannak fiatal, huszonéves játékosaik a Unitednél (Daniel James), a Liverpoolnál (Neco Williams) vagy a Tottenhamnél (Joe Rodon), ők még inkább kiegészítő- vagy cserejátékosok, nem pedig kezdők a klubjaikban.
Viszont ha Bale, Ramsey vagy Harry Wilson elkapja a fonalat, akkor Wales gond nélkül továbbjuthat a csoportból. A selejtezők során alig volt olyan, hogy egy gólnál többet lőttek vagy kaptak volna (a 8 meccset 10-6-os gólkülönbséggel zárták, csak a horvátoktól kaptak kettőt, a két azeri és az ellenünk játszott hazai meccsen lőttek kettőt), vagyis egy kifejezetten rakkolós, küzdő csapatról van szó, akiknek elég lehet egy jó momentum, hogy eldönthessenek egy meccset.
Törökország
- Szövetségi kapitány: Şenol Güneş
- Legjobb Eb-eredmény: 3. hely (2008)
- Kulcsjátékosok: Çağlar Söyüncü, Merih Demiral, Cengiz Ünder, Hakan Çalhanoğlu, Burak Yılmaz
A 2002-es vébén egészen az elődöntőig jutó török válogatott nemcsak történelmet írt, hanem meg is nyitotta a kapukat a török játékosoknak Európa irányába. Hogy mennyire nem csak egy kicsúszott eredmény volt, az példázza igazán jól, hogy hat évvel később az Eb-n is elődöntőig jutottak, azóta viszont hullámvölgybe került a válogatott. 2019-ben aztán visszatért Şenol Güneş a válogatotthoz, aki a 2002-es csapat szövetségi kapitánya volt. Az Európa-bajnokságra végül a 25 pontot szerző franciák mögött másodikként jutottak ki, 23 pontot szereztek, a franciák ellen veretlenek maradtak (otthon 2-0, Párizsban 1-1), csak Izlandon kaptak ki.
A mostani Eb-keretet ugyan még nem érdemes egy lapon említeni Hakan Şükürrel, Rüştü Reçberrel vagy Emre Belözoğluval, viszont már rég nem arról van szó, hogy a csapatot kizárólag a három nagy török klub (Beşiktaş, Fenerbahçe, Galatasaray) játékosai alkotnák. Olyan kimagasló karakterek nincsenek ebben a keretben, mint a 2002-es vagy a 2008-as csapatban, cserébe tele vannak európai elitligákban játszó, csapatukban meghatározónak számító játékosokkal. A védelem például kifejezetten erős, hiszen a juvés Demiral mellett a Leicester Cityben remek idényt futó Söyüncü játszik, akinél nagy az esély arra, hogy egy jobb teljesítmény után elviszi valamelyik topklub. De ott van az idei évet szintén a Leicesterben töltő egykori csodagyerek is, Cengiz Ünder.
Ez a török csapat még nem tűnik igazán késznek, és az is látszik, hogy épp egy nagyobb generációváltás közepén vannak. Az idősebbek már picit túlkorosnak tűnnek, a fiatalabbak pedig még nagyon tapasztalatlanok nemzetközi szinten, ezért nehéz megjósolni, mire lesznek képesek. Ami mindenképpen a törököket erősítheti viszont, az a rájuk jellemző összetartás. Ezt kifejezetten segíti, hogy nem csak az otthoni klubokban játszanak együtt a játékosok (a Beșiktaş és a Trabzonspor 2-2, a Galatasaray és a Fenerbahçe 3-3 játékost ad), hanem külföldön is párosával játszanak. Két törököt ad a keretbe ugyanis a Sassuolo és a Leicester City is, a francia bajnokságot bravúrosan megnyerő Lille-ben pedig hárman játszanak.
Svájc
- Szövetségi kapitány: Vladimir Petković
- Legjobb Eb-eredmény: legjobb 16
- Kulcsjátékosok: Xherdan Shaqiri, Granit Xhaka, Manuel Akanji, Breel Embolo, Haris Seferovic
Svájc történelmileg nem futballnagyhatalom, azonban Petković érkezése óta a válogatottnak sikerült egy Eb-n és egy vébén is a legjobb 16 közé jutni, így egyáltalán nem esélytelenek ebben a csoportban sem. Pláne úgy, hogy a keretben mindössze négyen játszanak otthon, és egyikük sem alapember a válogatottban. A selejtezőcsoportot Dánia és Írország – valamint Grúzia és Gibraltár – előtt nyerték meg, igaz, csak egy pont előnnyel az egyébként veretlenül második dánok előtt.
A svájciak többsége a Bundesligát erősíti, ami az elmúlt jó pár évben egyértelműen a harmadik legerősebb topligává vált Európában, Ráadásul a légiósok nagy része alapember a német bajnokságban. A hatalmas bravúrral ötödik helyen végző Eintracht Frankfurt két játékost is ad, a nyolcadik helyezett Mönchengladbach pedig négyet (!), vagyis az összeszokottsággal nem lehet gond.
Azért sem, mert a csapat legjobbjainak egy része gyakorlatilag tinédzserkoruk óta együtt játszik. Svájc 2009-ben nyerte meg az U17-es világbajnokságot, abból a keretből pedig többen is alapemberek lettek, mint Ricardo Rodriguez (Torino), Haris Seferovic (Benfica) vagy Granit Xhaka (Arsenal). Ebben a korosztályban nem csak a következő vébé, de még a 2024-es Eb is simán benne van, és talán kijelenthető, hogy az A csoport legösszeszokottabb keretéről van szó a svájciak esetében.
Különösen Xhaka és Shaqiri, a két legtöbb válogatottsággal rendelkező játékos lesz nagyon fontos a svájciaknál. Mindketten brit elit klubban (előbbi Arsenal, utóbbi Liverpool) játszanak, ahol meghatározó figurának számítanak, és kettőjükre épül nem csak az egész középpálya, hanem maga a kezdőcsapat is.
Svájc meglehetősen kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen csapat, mert nincs igazán kialakult stílusuk, védjegyszerű taktikájuk, hanem egy csomó nációra jellemző elemet ötvöznek a játékukban. Ez annak is köszönhető, hogy – talán a belgák mellett – a svájciaké a leginkább multikulti keret az egész Eb-n. a 26-os keretből mindössze nyolcan vannak, akik nem rendelkeznek második állampolgársággal. Akik viszont igen, azok között vannak kameruni, spanyol, bosnyák, dél-szudáni, angolai, portugál, koszovói és dominikai származású játékosok is.
