Mégis ki nyerheti meg ezt az Európa-bajnokságot?

Legfontosabb

2021. június 11. – 14:58

frissítve

Mégis ki nyerheti meg ezt az Európa-bajnokságot?
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egyáltalán nem titkos favorit belgák, erős kerettel érkező angolok és a többi esélyes – erősorrendet állítottunk fel az Európa-bajnokságon részt vevő csapatok között. Mindent elmond a magyar válogatott csoportjáról, hogy két tízes erősségű válogatott is ott szerepel.

A csoport

Törökország
Senol Günes szövetségi kapitány csapata álomszerűen kezdte 2021-et: legyőzték a jóval esélyesebbnek tartott holland válogatottat, majd begyűjtötték a három pontot Oslóban is. A világbajnoki selejtezőkön szerzett 7 pont, az Eb kezdetéig kitartó veretlenségi sorozat és a topbajnokságokban edződő, egyre több meghatározó játékos feledtetheti a tavalyi rosszabb évet, amikor nyolc meccsükből mindösszesen egyet sikerült megnyerni. A magyar válogatott oda-vissza, kapott gól nélkül verte a 2008-ban még Eb bronzérmet szerző törököket. A csoportból való továbbjutása igazi meglepetés lenne.

Olaszország
Török kollégájához hasonlóan Roberto Mancini is esélyeshez méltóan kezdte a világbajnoki selejtezősorozatot. Az olaszok folytatták a 2018-ban elkezdett veretlenségi sorozatukat, idei három tétmérkőzésükön még gólt sem kaptak, és minden alkalommal 2-0-s gólkülönbséggel verték ellenfeleiket. A május végén San Marino ellen 7-0-s edzőmeccsel készülő olaszok a csoport nagy esélyesei, de ahhoz, hogy 2012 után újra a döntőben láthassuk őket, egy kisebb csoda kellene. Az viszont mindenképp mellettük szól, hogy 27 meccse veretlenek, igen jó sorozattal érkeznek az Eb-re.

Wales
Öt évvel ezelőtt a harmadik helyet szerezték meg a walesiek: óriási meglepetésre a csoportkörből való továbbjutás, majd Észak-Írország nyolcaddöntős legyőzése után kiverték a magyar csapatot kiejtő, a torna egyik esélyesének számító Belgiumot is. Az Eb-győztes portugál csapat vetett véget az utazásnak. A Nemzetek Ligája akadályait is könnyedén vették, a hat csoportmérkőzésükön 16 pontot gyűjtöttek, és veretlenek maradtak. Wales meghatározó játékosai idősebbek lettek, sok a fiatal a keretben, de eséllyel szállnak versenybe Olaszország mögött a továbbjutást jelentő hely(ek)ért.

Svájc
Svájc 1998 óta (világranglista 83. hely) folyamatosan fejlődve, tíz éve megszilárdította helyét a futballvilág élmezőnyében a FIFA ranglistájának 10. helye körül. Vladimir Petkovic csapatának szinte minden tagja európai topbajnokságokban szerzi tapasztalatait hétről hétre. A tavalyi év, a vírushelyzet és a sérülések miatt nem igazán úgy sikerült, ahogy Shaqiriék elképzelték, de idén ők is begyújtották a rakétákat: 5 mérkőzés, 5 győzelem. Abszolút esélyesek a csoportból való továbbjutásra.

B csoport

Dánia
Az idei évben: 3 tétmérkőzés, 9 pont, tizennégy szerzett találat, három kapott gól nélküli mérkőzés, majd egy döntetlen Németország ellen és egy sima 2-0-s siker Boszniát fogadva – ezt nevezik bombaformának. Az Európa-bajnokság kezdetéig még van egy kis idő, de kijelenthető, hogy a tavalyi évben csak Belgiumtól vereséget szenvedő (1992-es Eb-győzelemig menetelő) Dánia az igazi favorit a világranglista vezetője mögött ebben a csoportban. Kiváló játékosok, jó átlagéletkor, számos, a klubjában folyamatosan játszó légiós, egy igazi csapat.

Finnország
Az 5 és fél millió lakosú Finnország teljesítménye elég hullámzó az elmúlt évtizedekben, a 2016-os mélypont után viszont újra a világranglista 50-es listájának tagjai, és a legkisebb összértékkel rendelkező kerettel vágnak neki az Eb-nek. A tavalyi remek szereplés után két döntetlen és három vereség az idei mérleg, csak a pénzüket elszórni kívánók fogadnának a továbbjutásukra.

Belgium
A világelső – mint minden nagy versenyen az elmúlt időszakban – abszolút esélyesnek számít. Franciaországban négy éve a kieséses szakasz első mérkőzésén búcsúztatták az erőn felül teljesítő magyar csapatot, de a negyeddöntőben a meglepetéscsapat Wales már megoldhatatlan feladatnak bizonyult. 2018-ban világbajnoki bronzérmet szereztek, de azóta sem tétlenkedett Roberto Martínez csapata, és 2019 óta csak Anglia tudta megverni őket. Számos világsztár, a világ legjobb előkészítője, a világ egyik legjobb kilencese is náluk van, a legnagyobb kérdés csupán annyi: képesek-e túllépni saját árnyékukat?

Oroszország
Anglia mögött a legkevesebb légióssal a tornára utazó orosz csapat biztos továbbjutása meglepetésnek számítana. Tavaly, a budapesti győzelem után nem tudtak már mérkőzést nyerni a világranglista 38. helyéig visszacsúszó válogatott tagjai, majd hatalmas kudarc volt az orosz csapatok 2020-21-es kupaszereplése is. Az idei év kötelező győzelmekkel indult, de az első igazi erőpróba, a Szlovákia elleni világbajnoki selejtező már újra gondot jelentett Oroszországnak. Miben reménykedhetnek a tornán? Az 57 éves Sztanyiszlav Csercseszovban, aki immár a legrutinosabb orosz szövetségi kapitány, 2016 óta irányítja a válogatottat. Az ő tapasztalata talán elegendő lehet ahhoz a váratlan fordulathoz, hogy akár a legjobb 3. helyezettek között, de mégis abszolválják a csoportkört.

C csoport

Hollandia
Virgil van Dijk. Pont. Talán elég lenne ennyit írni, ha a hollandok esélyeit próbáljuk latolgatni. A Liverpool védőjének szomorú sérülése nemcsak klubcsapata idei teljesítményére nyomta rá bélyegét, hanem Frank de Boer válogatottjának esélyeit, terveit is nagymértékben átszabta. A világ legjobb védőjének választott sztárjátékos szereplése esetén esélyesnek is nevezhetnénk a csapatot, de a védelem a sebezhető pontja ennek a válogatottnak. Idén fájó vereség Törökország ellen négy gólt kapva, utolsó pillanatban szépítés Skócia ellen, tavaly, a kötelező győzelmek mellett vereség Olaszországtól és Mexikótól. A csoport toronymagas esélyesei, de sokan csodálkoznának, ha 2000 és 2004 után újra elődöntőt játszanának.

Ukrajna
A továbbra is a Dinamo Kijevre és a Sahtar Donyeckre épülő ukrán csapat a legjobb arcát mutatja az elmúlt években. Nem csoda, hiszen a tavaly remeklő Atalantából, a Manchester Cityből, az Interből, de még a Ferencvárosból is van légiós náluk. A kispadon pedig egy korábbi világsztár, Andrij Sevcsenko, aki tudja jól, hogy mi kell egy sikeres szerepléshez egy nemzetközi tornán. Idén négy 1-1-es döntetlent két győzelem követett, tavaly számos vereség, de senki sem várta, hogy Franciaország, Spanyolország vagy Németország ellen nyerjenek. A csoportból való továbbjutásért nagy küzdelem várható Ausztriával, de az is elképzelhető, hogy ebből a csoportból a második és a harmadik hely is elegendő lesz a kieséses szakasz eléréséhez.

Ausztria
Több mint 20 légiós szerepel a keretben, többségük a német Bundesligában játszik stabilan, és ez meg is látszik a válogatott teljesítményén. A csapatot 2017 óta irányító Franco Foda csapata 2020-ban és idén is csak egyszer kapott ki tétmérkőzésen, igaz, akkor a hazai pályát kellett egy nagy zakóval elhagynia. A Dánia elleni 0-4 intő jel kell, hogy legyen a 2016-ban a magyar csapat mögött végzett osztrákok számára, egy meccset sem vehetnek félvállról ahhoz, hogy hozzák a papírformát, és történelmük során először továbbjussanak a csoportból az Európa-bajnokságon.

Észak-Macedónia
A 2016-ban még a világranglista 162. helyén álló, 2 millió lakossal rendelkező köztársaság futballja masszív fejlődésen megy át az elmúlt 5 évben. Közel 100 helyet javítva, a kijutó csapatokat figyelembe véve a FIFA-rangsor legalacsonyabb pozíciójából vághatnak neki a tornának, melyre először kvalifikálták magukat. Ilyenkor minden pont, minden szerzett gól, szoros mérkőzés a további fejlődést szolgálja, de hogy még véletlenül se írjuk le Igor Angelovszki csapatát, azt az idei eredményeik mutatják: szoros világbajnoki selejtező Romániában, hazai siker Liechtenstein ellen, figyelemfelkeltő bravúrgyőzelem Németország vendégeként, egy Szlovénia elleni döntetlen és egy nagy gólarányú diadal Kazahsztánt fogadva felkészülési mérkőzésen. A végén nehogy nagy verseny legyen a csoport második-harmadik helyéért.

D csoport

Anglia
Mikor, ha most nem? A legnagyobb összértékű kerettel rendelkező angoloknak minden feltétel adott ahhoz, hogy az 1996-os bronzérem után újra nagy eséllyel induljanak. A csoportból való továbbjutás kötelező, és ha nem lesz addig sérülés, megbetegedés, akkor Gareth Southgate válogatottja a kieséses szakasz favoritja is lehet, bárki lesz az ellenfél. Minden játékos a Premier League-ben szerepel minden héten, csak 3 légiós, Trippier, Sancho és Bellingham van a keretben, ami az egyik legerősebb, legtágabb, sztárokkal, egyéniségekkel.

Horvátország
Az oroszországi világbajnokság ezüstérmese a legesélyesebb a csoport második, biztos továbbjutást jelentő helyére, de ez nem lesz egyszerű feladat Zlatko Dalic csapatának. Hiába a számos kiváló játékos, a topbajnokságban teljesítők hosszú névsora, ez a keret sem lett fiatalabb. A Nemzetek Ligája hat csoportmérkőzésén elszenvedett öt, vagy az idei, Szlovénia elleni kínos vereség vészcsengőként szól. A legjobb formaidőzítésre és teljesítményre lesz szükség a kieséses szakaszhoz, ott viszont már hatalmas meglepetés lenne, ha sokáig tartana az útjuk.

Skócia
A skótok is egy rutinosnak mondható csapattal érkeznek az Eb-re. Számos játékosuk bizonyít hétről hétre angol topcsapatokban, akár még a torna meglepetéscsapataként is gondolhatnánk rájuk. Egy nagyon fegyelmezett társaság, kevés gól esik a mérkőzéseiken, erejükről viszont mindent elmond, hogy 1996 után úgy jutottak ki az Európa-bajnokságra, hogy a jóval esélyesebb szerb válogatottat búcsúztatták tizenegyesekkel. Akkor Horvátország ellen miért ne sikerülhetne?

Csehország
A '90-es és 2000-es években folyamatosan a világranglista 15. helyénél jobb pozícióba helyezkedő Csehország az elmúlt években a 40. hely mögé szorult. A klubcsapatok sikereit nem követték a válogatott eredmények. Ettől függetlenül az előző Európa-bajnokságokra kivétel nélkül eljutottak, ahol minden második nekifutásra továbbjutottak csoportjukból. Ha innen közelítjük az esélyeket, akkor a franciaországi csoportkörből való búcsú után számíthatnánk is a csodára, de ez a teljesítmény szerintem nem csak engem érne váratlanul. Azt pedig csak csendben jegyzem meg, hogy fél évvel ezelőtt, a Nemzetek Ligájában Skócia oda-vissza legyőzte Jaroslav Silhavy csapatát.

E csoport

Spanyolország
A 2008-as és 2012-es torna győztesét sohasem szabad leírni, félvállról venni. Azonban a spanyol kupacsapatok idei rossz szereplése, az elmúlt időszak sok döntetlenje azt mutatja, hogy nem minden esetben veszi olyan könnyen az akadályokat Spanyolország, mint azt tette a 2010-es évek elején. A keret nagyon erős, a védelem Sergio Ramos nélkül is rutinos, a középpálya stabil és labdabiztos, a csatársor viszont elbírna egy mérkőzéseket eldönteni tudó egyéniséget. A csoportból való továbblépéshez nem férhet kétség, de a végső győzelemre sok esélyt nem adnék nekik.

Svédország
1992-ben bronzérmet szereztek, 1996-ban nem jutottak ki, azóta azonban minden Európa-bajnokságon ott voltak, viszont csak Portugáliában sikerült továbbjutniuk a csoportból. Az elmúlt 5 évben a világranglista 40. helyéről sikerült visszakapaszkodniuk a legjobbak közé, köszönhetően a számos légiósnak, akik topbajnokságokban lépnek pályára. Janne Andersson személyében egy kiváló, tapasztalt szakvezető irányítja válogatottjukat, immár öt éve. Nem csak a kispad rendelkezik megfelelő mennyiségű rutinnal, hiszen Svédországé lesz a legidősebb válogatott keret az eseményen. Az idei mérleg kiváló (5 mérkőzés / 5 győzelem), de tavaly, a hat Nemzetek Ligája-találkozón ötször is vereséggel zártak.

Lengyelország
Világbajnoki csoportellenfeleink Budapesten megmutatták, milyen erő lakozik bennük: hiába vezetett többször a magyar csapat, Lewandowskiék mindig egyenlíteni tudtak. 2008 óta minden Európa-bajnokságon ott voltak, a legutóbbi, Franciaországban elért negyeddöntős szereplés az eddigi legjobb eredményük. Huszonkét légiós található a jelenlegi keretben, a meghatározó játékosok folyamatosan játszanak csapataikban a topbajnokságokban. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy a kontinens legjobb csapatai után közvetlen számolnunk kelljen Lengyelország válogatottjával. Mindeközben arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy ők rendelkeznek a világ legjobb támadójával, szóval már csak azért kell izgulniuk Paulo Sousáéknak, hogy a Gerd Müller megdönthetetlennek gondolt gólrekordját túlszárnyaló támadó 100%-osan visszanyerje formáját és erejét a sérülése után.

Szlovákia
Már csak egy hellyel előznek meg minket a FIFA legfrissebb rangsorában, ettől függetlenül saját bőrünkön érezhettük nem is olyan rég, hogy mennyire kellemetlen ellenfél tud lenni Stefan Tarkovic csapata, ami tavaly októberben vette át a válogatott irányítását. Rengeteg a légiós a keretben, de közel sem játszanak olyan minőségű csapatokban, mint lengyel vagy svéd vetélytársaik. Megnehezíthetik a csoportellenfelek dolgát, pontot, pontokat rabolhatnak, de nem csak engem érne váratlanul a továbbjutásuk. Az elmúlt 25 évben egyszer, 2016-ban sikerült kijutniuk az Eb-re, Franciaországban a nyolcaddöntőben búcsúztak.

F csoport

Magyarország
A két fájó pont Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt sérülése. Szoboszlainál még bizakodhattunk a felépülésben, de végül sajnos ő sem lehet ott az Európa-bajnokságon, az egyre magabiztosabb teljesítményt mutató Kalmárról pedig már korábban kiderült, hogy felépülése hosszabb időt vesz igénybe. A 11 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatban lévő magyar csapat a legnehezebb csoportba került, ahol világsztárokat felvonultató topcsapatokkal kell Szalaiéknak megmérkőzniük. Ebben a csoportban minden gólnak, szép támadásnak, szoros eredménynek örülni kell, titkon bízva abban, hogy valamely favorit ellen pontot, pontokat rabolhatunk.

Portugália
Angliában az újságírók szavazatai alapján az év legjobb labdarúgójának választott Ruben Dias, az olasz gólkirály és még mindig a világ egyik legjobbjának tartott Cristiano Ronaldo, a Manchester United gól- és gólpasszkirálya, Bruno Fernandes és számtalan sztár alkotja a portugál válogatott keretét. Itt találhatóak a legjobb formában lévő játékosok, akik közül kis túlzással két olyan tizenegy is felállítható, mely jó eséllyel rajtolna a június 11-én kezdődő tornán. A védekezésben, ha nagyítóval keresünk, talán találhatunk sebezhető pontot (idén három mérkőzésen három kapott gól), de Fernando Santos csapatát ezzel együtt sem lesz könnyű megállítani. 2020-ban és 2021-ben csak a franciák nyertek ellenük, Magyarország eddig 13-szor játszhatott Portugáliával, egyszer sem sikerült még nyernünk a legutóbbi Európa-bajnok és Nemzetek Ligája győztes ellen.

Franciaország
Egy újabb nagy esélyes a végső győzelemre. Didier Deschamps közel 9 éve vette át a franciák irányítását, és azóta sikert sikerre halmoznak. Minden csapatrészben kiváló futballisták, sztárok sora, remek összhangban van a rutin és a fiatalság. Játékosaik egytől egyig topbajnokságok topcsapatainak meghatározó játékosai legtöbbször az jelent csak problémát az 52 éves kapitánynak, hogy kit válogasson be, vagy kit hagyjon ki a keretből. A elmúlt időszakban 4-4-2-es, 4-2-3-1-es és 4-3-1-2-es felállásban is pályára lépő franciák repertoárja bármilyen ellenfélre adoptálható. Tavaly egy vereséget gyűjtöttek Finnország ellen, de tétmérkőzésen pontosan 2 éve kaptak ki Törökországban. A Nemzetek Ligája elődöntőjében Belgium vár majd rájuk, a számukra legszebb forgatókönyv szerint Franciaország egy év alatt megnyerhetné a futball összes nagy trófeáját.

Németország
Az elmúlt másfél évtizedben kivétel nélkül mindig a világ 10 legjobb csapata között találhattuk Joachim Löw válogatottját, azonban a 2018-ban elszenvedett hat vereségük miatt a FIFA ranglistájának 16. helyére csúsztak vissza. 2019-ben és 2020-ban is már csak egyszer maradtak alul Hollandia és Spanyolország ellen, így régi önmagát kezdi idézni az a válogatott, melyről tudjuk: sohasem szabad leírni őket. A szakvezető 2006 óta irányítja a csapatot és 15 év után, a 2014-es világbajnoki cím, valamint a 2016-os Eb-bronzérem után, a torna végeztével távozik. Magyarország legyőzése kötelező feladat a hazai pályán játszó németeknek, a kérdés az, hogy a legjobb harmadik helyekhez szükséges plusz egy pontot melyik favorit ellen tudja begyűjteni Németország.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!