Arra kérik az angol szurkolókat, hogy tapsolják meg, ha válogatottjuk letérdel az Eb-n

2021. június 11. – 12:02

Arra kérik az angol szurkolókat, hogy tapsolják meg, ha válogatottjuk letérdel az Eb-n
Térdelő angol focisták a Románia elleni felkészülési meccsen – Fotó: Paul ELLIS / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több angol szurkolói szervezet is arra kéri a hazai szurkolókat, hogy a Horvátország elleni vasárnapi Eb-meccsen tapssal támogassák az angol válogatottat, ha a mérkőzés előtt letérdelnek, írja a Yahoo. A Románia és az Ausztria elleni felkészülési meccseken ugyanis előfordult, hogy az angol szurkoló egy része kifütyülte a csapatot a gesztus miatt. Mindenkit arra kérnek, gondolják át, milyen hatással lehet a játékosokra az Eb-n, ha kifütyülik őket saját szurkolóik. Az angolok hazai pályán, a Wembley-ben játszanak a horvátok ellen.

A térdelés a George Floyd-gyilkosság után terjedt el igazán a sportban és így a futballban is, megítélése viszont világszerte ellentmondásos. Ellenzői, kritikusai azt mondják, hogy túlságosan átpolitizált a gesztus, míg a sportolók jellemzően azon az állásponton vannak, hogy egyszerűen a rasszizmus és a diszkrimináció elleni küzdelmet szimbolizálja.

Az Eb kezdete előtt néhány nappal Magyarországon is balhé lett a térdelésből. Korábban nem lehetett látni hasonlót a magyar futballpályákon, azonban a válogatott keddi felkészülési meccsén az ír játékosok letérdeltek a kezdés előtt, amire a magyar szurkolók egy része fütyüléssel reagált. Az ír játékosok és a szövetségi kapitány a meccs után arról beszélt, hogy a magyar szurkolók reakciója megdöbbentette és elkeserítette őket. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a meccset megelőzően jelezte, hogy a magyar válogatott játékosai nem térdeltek le a rasszizmus elleni harc jegyében, ahogyan az Eb-meccsek előtt sem fognak

Orbán Viktor is megszólalt az ügyben. A csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy az ír játékosokat kifütyülő szurkolókkal ért egyet, szerinte a politikának nincs helye a sportban. Arról beszélt a miniszterelnök, hogy a magyarok csak három esetben térdelnek le: Isten előtt, a haza előtt, és ha megkérik a szerelmük kezét. Minden más eset Magyarországon idegen. A magyar válogatottól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem azt, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha nem sikerül, „állva haljanak meg”, fogalmazott.

A Telex is beszámol a pénteken kezdődő foci-Eb történéseiről, az összes Eb-meccsről olvashatnak nálunk összefoglalót, a fontosabb mérkőzéseket pedig percről percre közvetítjük, emellett videós és szöveges riportokkal is jelentkezünk. Indul a Telexsport nevű élő sportműsorunk is: az Eb során többször, a magyar meccsek után mindenképp jelentkezünk élő Facebook-adással, ahol Sajó Dávid telexes újságíró és Hrutka János, egykori válogatott védő, a Telex sportszakértője meghívott vendégekkel beszéli ki a történteket