Schmitt Pálra bízzák a magyar sporthagyomány ápolásának ügyét

2021. június 8. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magasabb szintre léphet a sporthagyományőrzés Magyarországon, miután több, ezzel foglalkozó szervezet Schmitt Pált, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagját kérte fel a tevékenység hazai koordinálására. A volt köztársasági elnök jelezte, szívesen vállalja a feladatot, amire többek között id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke kérte fel írja az MTI.

„Egy önkéntesekből álló testület létrehozásában gondolkodunk, és a célunk az lenne, hogy a jövőben senkiről se feledkezzünk meg, aki a magyar sportnak valaha dicsőséget szerzett, és a születésének, a halálának, vagy a győzelmének veretes évfordulója van” – mondta el a tervekről Schmitt, aki elmondta, nem szeretne egy újabb elnöki pozíciót, inkább összefogná, koordinálná a szervezetek munkáját.

A Schmitt irányítása alá kerülő projekt fő célja, hogy a fiatalok megismerjék azokat a magyar sportolókat, akik egykor eredményeikkel nemzetközi szinten is felhívták a figyelmet magukra és az országra. Ebben a munkában Schmitt főként az újságírókra, a Magyar Olimpiai Akadémiára, a Halhatatlan Sportolók Egyesületére, az Olimpiai és Sportmúzeumra, az Aranycsapat, valamint a Nagy Béla Hagyományőrző Testületre és a Nemzet Sportolóira támaszkodna. A munka során évente néhányszor összeülnének, és közösen ütemtervet készítenének az elkövetkezendő időszak eseményeiről, megemlékezéseiről.

A Nemzet Sportolója címet is viselő, 2012-ben plágiumbotrányba keveredő (ám a vádakat végig tagadó) Schmitt hangsúlyozta, hogy a megalakítandó ernyőszervezet munkájában csak a valóban elismert és feddhetetlen szervezetek vennének részt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!