Fogadási csalás miatt vittek el egy teniszezőt a Roland Garrosról

2021. június 04. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

Jana Szizikova orosz teniszezőt fogadási csalás gyanújával letartóztatták a Roland Garros csütörtöki játéknapján.

A Le Parisien című francia lap beszámolója szerint a 26 éves Szizikova – Jekatyerina Alekszandrova oldalán – 6:1, 6:1-re kikapott az Ajla Tomljanovic, Storm Sanders ausztrál duótól a női párosok első fordulójában, de nem a csütörtöki meccs miatt vették őrizetbe.


A párizsi ügyészség október óta nyomoz ellene bűnszervezetben elkövetett fogadási csalás, illetve vesztegetés elfogadása miatt. A gyanús meccset a tavalyi Roland Garroson játszotta: az amerikai Madison Brengle partnereként 7:6, 6:4-re kikapott az Andreea Mitu, Patricia Maria Tig román kettőstől, és a második szett ötödik játékában két szokatlan kettős hibája volt, illetve elrontott egy ütést.

A mérkőzésre több tízezer eurós tétben érkeztek fogadások különböző országokból a románok javára Szizikova hibái előtt, ezért keltette fel a hatóságok érdeklődését.

A Roland Garros biztonsági személyzete megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrök és a nyomozók letartóztassák Szizikovát, de nem jártak sikerrel. Később a szállodai szobáját is átkutatták.

A teniszben évtizedek óta jelen van a fogadási csalás, jellemzően nem a jó nevek, hanem a ranglisták alsóbb helyeit elfoglaló játékosok mennek bele, mert eredményeik alapján kevés pénzt tudnak összeszedni. A most letartóztatott Szizikiva is elég messze van a világelittől, egyéniben a 765. a ranglistán, párosban pedig 101.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!