Megvadultak az NBA-szurkolók – köpködés, dobálás, pályára rohanás

2021. június 2. – 04:59

Megvadultak az NBA-szurkolók – köpködés, dobálás, pályára rohanás
Dwight Howard, a Philadelphai 76ers játékosa nézi a palánk alatt letepert szurkolót – Fotó: Tim Nwachukwu / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen őrületes eddig az NBA-rájátszás, legalábbis a szurkolók viselkedése mindenképp – öt nap alatt öt olyan incidens is történt, ami örökös (vagy határozatlan idejű) kitiltást eredményezett az azt elkövető szurkolóknak.

Nem igazán tudni az okát, de mindenesetre aggasztó a trend, amit az NBA-szurkolók mutatnak: múlt csütörtökön három, hétfőn pedig további két NBA-csapat azonosított, majd tiltott ki nem megfelelően viselkedő szurkolókat az arénáikból.

A csúfos sor május 26-án, vasárnap, Philadelphiában kezdődött, ahol a bokasérülése után az öltözőbe igyekvő korábbi MVP, Russell Westbrook nyakába zúdított egy szurkoló egy adag popcornt. Westbrook – érthető módon – irtózatosan begurult, úgy kellett lefogni, nehogy a szurkolónak rontson a lelátóra. „Nagyon támogatom, hogy a szurkolók élvezzék a meccset és jól érezzék magukat, ez a sport része, de bizonyos dolgok túlmennek egy határon” – nyilatkozta közvetlenül a meccs után. A Philadelphia 76ers vezetése rövidesen bocsánatot is kért az ellenfél sztárjától, elítélve a kérdéses szurkoló magatartását. A klub nem állt meg ennyinél, hamar azonosították a férfit, és kitiltották az arénából.

Hasonló sorsra jutott az a New York-i szurkoló is, aki a New York Knicks és az Atlanta Hawks párharcának második meccsén, szintén múlt szerdán nemes egyszerűséggel leköpte a vendégek egyik legnagyobb sztárját, Trea Youngot. A forgatókönyv itt is hasonló volt, Young kiakadt, a Knicks elnézést kért, a Knicks pedig már másnapra azonosította és kitiltotta a köpködő szurkolót.

Ez lényegében természetesnek tekinthető, csakhogy a Knicks – a liga leggyűlöltebb tulajdonosával, James Dolannel megáldva – a meccs előtt még nem volt annyira példamutató, legalább több bejegyzés szerint is az aréna összes székére egy olyan papírlapot tettek a mérkőzés előtt, amin arra buzdították a szurkolókat, szekálják agyon a 22 évesen már a kopaszodás jeleit mutató Youngot. Young nyilvánvalóan nem tehet erről, a Knicks viszont jónak látta ezt a testi tulajdonságot kifigurázni, nem csoda ezek után, hogy a folyékony bátorsággal felvértezett szurkolók egyike más módon is rászállt Youngra.

A harmadik csapás szintén szerdán jött, a Utah Jazz három szurkolót dobott, majd tiltott ki a csarnokból a Memphis Grizzlies elleni meccs alatt, illetve után. A három férfi a Grizzlies játékosának, Ja Morantnak a családját találta meg, árulta el az ESPN-nek a játékos apja, Tee Morant, aki szerint a szexuális tartalmú beszólástól kezdve szimpla vulgaritásig mindent kaptak feleségével, Jamie-vel együtt.

A Jazz csak annyit közölt, hogy határozatlan időre kitiltottak három, nem megfelelően viselkedő szurkolót, de azt nem árulták el, hogy a Morant apja által említett három férfiről van-e szó.

A folytatás vasárnap jött, amikor a Boston Celtics szurkolói nehezen fogadták a csapat korábbi játékosának, Kyrie Irvingnek a visszatértét, főleg úgy, hogy Irving új csapata, a Brooklyn Nets magabiztosan, 2-0-s vezetéssel érkezett Bostonba. A fogadtatás vége az lett, hogy az egyik szurkoló egy üdítős flakonnal dobta meg Irvinget – a jutalma azonnali letartóztatás lett, majd a neki is jött a kitiltás a Celticstől.

Az ötödik, eddig utolsó eset ismét a 76ers és a Wizards párharcán esett, de Philadelphia helyett már Washingtonban – itt egy szurkoló jónak látta, ha a meccs közepén berohan a pályára, és megpróbálja megérinteni a palánkot. Ez sikerült is neki, ám utána azonnal biztonsági őrök terítették le – a csapat ezután feljelentette, és kitiltotta a csarnokból.

Nehogy megint eldurvuljon

A dolgok persze még távol állnak attól, hogy megközelítsék az NBA talán leggyászosabb jelenetét, azt a 2004. november 19-i esetet, ami csak Malice at the Palace néven lett ismert. Akkor, a Detroit Pistons és az Indiana Pacers játékosai között akkora tömegverekedés robbant ki, hogy még a nők is beszálltak. A bunyó egyik főszereplőjét, Ron Artestet NBA-csúcsot jelentő 86 meccsre tiltották el, további 8 játékos kapott még eltiltást, illetve egy rádiós kommentátornak öt csigolyája is eltört. A dolog nem állt meg ennyiben, öt játékos, illetve öt szurkoló ellen emelt vádat a rendőrség, az NBA pedig soha nem látott szigorral csapott le a játékosokra.

Egyrészt szigorúbb előírásokat vezettek be, hogy hogyan is kell biztosítani egy mérkőzést, kidolgozta egy 9 pontból álló viselkedési kódexet a nézők számára (ez a mai napig érvényben van), korlátozták a csarnokokban fogyasztható alkoholmennyiséget, és többek között dress code-ot vezettek be a játékosok számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!