Koronavírus-fertőzés miatt marad le az Eb-ről a legjobb holland kapus

2021. június 1. – 16:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jasper Cillessen, a holland labdarúgó-válogatott első számú kapusa megfertőződött a koronavírussal, ezért nem lesz tagja Frank de Boer szövetségi kapitány Európa-bajnoki keretének – írja az MTI.

A Valencia kapusának múlt héten lett pozitív a tesztje, emiatt önkéntes házi karanténba került, és kihagyta a holland válogatott egyhetes portugáliai edzőtáborát. „Ma reggel tájékoztattam Jaspert a döntésemről. A fertőzés eredményeként a felkészülés nagyon fontos részét kihagyta, és nem tudhatjuk, hogy mennyi időt vesz igénybe, mire ismét százszázalékos lesz” – mondta a hollandok szövetségi kapitánya.

A 32 éves Cilessen helyett így Marco Bizot, az AZ Alkmaar kapusa került be a keretbe. A hollandok szerdán Skócia, négy nappal később pedig Grúzia ellen játszanak felkészülési mérkőzést. Az Eb-n az ukrán, az osztrák és az északmacedón válogatottakkal vannak egy csoportban. Mindhárom csoportmeccsüket hazai pályán, Amszterdamban játsszák.

A hollandok 26 fős kerete:

kapusok:
Tim Krul (Norwich City), Maarten Stekelenburg (Ajax Amsterdam), Marco Bizot (AZ Alkmaar)

védők:
Nathan Aké (Manchester City), Daley Blind (Ajax Amsterdam), Matthijs de Ligt (Juventus), Stefan de Vrij (Internazionale), Denzel Dumfries (PSV Eindhoven), Jurriem Timber (Ajax Amsterdam), Patrick van Aanholt (Crystal Palace), Joel Veltman (Brighton), Owen Wijndal (AZ Alkmaar)

középpályások:
Frenkie de Jong (Barcelona), Marten de Roon (Atalanta), Ryan Gravenberch, Davy Klaassen (mindkettő Ajax Amsterdam), Teun Koopmeiners (AZ Alkmaar), Donny van de Beek (Manchester United), Georginio Wijnaldum (Liverpool FC)

támadók:
Steven Berghuis (Feyenoord), Luuk de Jong (Sevilla), Memphis Depay (Olympique Lyon), Cody Gakpo, Donyell Malen (mindkettő PSV Eindhoven), Quincy Promes (Szpartak Moszkva), Wout Weghorst (VfL Wolfsburg)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!