Nem kegyelemből vinnék Mohamed Aidát az olimpiára, a ranglista mellette szól

2021. május 30. – 11:03

frissítve

Nem kegyelemből vinnék Mohamed Aidát az olimpiára, a ranglista mellette szól
Mohamed Aida a 2019-es budapesti vívó világbajnokságon – Fotó: Czagány Balázs/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Vívó Szövetség péntek délutáni ülésén arról határozott, hogy nem veszi figyelembe négy női tőröző kérését, nem változtat a csapat összetételén, és Mohamed Aida utazhat a csapat és vívhat a csapatversenyben, Lupkovics Dóra lesz a tartalék, bár ez csak formális szerep.

  • A csapat összetétele: Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (egyéni és csapat), Mohamed Aida (csapat). Tartalék: Lupkovics Dóra.

Kreiss, Pásztor, Kondricz és Lupkovics azzal érveltek, ők jutottak ki szinte reménytelen helyzetből az olimpiára, a fontos versenyeken Mohamed nem vívott, ha pedig korábban a csapatban volt, akkor gyengébben teljesítettek.

A 45 éves Mohamed Aida a hetedik olimpiáján vehet részt, ezzel megelőzte Gerevich Aladárt, aki hatszor képviselhette a magyar színeket. Mohamed már 1996-ban olimpikon volt, Kondricz Kata akkor még meg sem született.

Az elnökségtől kapott egy gesztust Mohamed, de ennek volt alapja, nem elvtelenül tolták be a csapatba. Összegyűjtöttük, hogy a rangos versenyeken milyen eredményeket értek el egyéniben 2019 nyara óta. A táblázat rámutat, Kreiss mögött Mohamed a második legjobb vívó, bár tény, a csapat jó eredményeiből nem vette ki a részét, csak az egyénire kellett koncentrálnia. A csapatversenyben nyilván ritka fontos az egység, de a vívótudás sem elhanyagolható. A mostani vita azért alakulhatott ki, mert az elsőnek van garantált helye a csapatban, a másodiknak már nincs. A női tőrcsapat a világranglista-vezető olaszokkal vív Tokióban a négy közé jutásért.

VersenyKreiss FanniMohamed AidaKondricz KataPásztor FlóraLupkovics Dóra
Doha, 20211371748370
Kazany, 2020766028106
Torinó, 20204929746450
Katowice, 20206522482883
Saint-Maur, 20192940544682
Egyiptom, 20199295889081
Budapesti vb, 2019162825nem vívott56
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!