A BL-döntő hőse Dárdai Palkó cseréje volt az U19-es német válogatottban

2021. május 30. – 11:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Első gólját a Bajnokok Ligájában jobbkor nem is rúghatta volna Kai Havertz, a találatával verte meg szombat este 1-0-ra a Chelsea a Manchester Cityt. A 42. percben remek indítást kapott, elvitte a kapus mellett a labdát, és utána csak az üres kapuba kellett passzolnia. Havertz a német futball egyik legnagyobb tehetsége a nyáron váltott klubot, 80 millió eurót fizetett a Leverkusennek a londoni csapat.

A beilleszkedése nem volt zökkenőmentes, Frank Lampard az első három meccsen három különböző helyen szerepeltette a csapatban. Amikor úgy látszott, hogy támadó középpályásként a leghasznosabb, és gólt is szerzett, novemberben elkapta a koronavírust, és meccseket kellett kihagynia. Decemberben és januárban folytatódott a keresgélés, miközben gyakran lecserélte, és egyszer sem kapott egy teljes meccset. Thomas Tuchel január végi bemutatkozó meccsén a Wolves ellen 90 percet kapott, de ő sem találta meg azonnal, melyik pozícióban a leghatékonyabb.

Tuchel a Real Madrid elleni BL-elődöntő első meccsén Pulisicet játszatta, az a megérzése is helyesnek bizonyult, mert az amerikai gólt szerzett. A visszavágón már Havertz kezdett, és Werner gólja előtt ő került helyzetbe, és ő dolgozta ki a gólt. Tuchel mostani elgondolása is tapsot érdemelt, Havertzet a kezdőbe állította, és már az első helyzetet is ő alakította ki, de akkor Werner lyukat rúgott az ötösön.

Az aacheni születésű Havertz végigjárta a korosztályos válogatottakat, az U17-es német csapat egyik legjobbja volt 2016-ban, a spanyolokkal szemben bukták el az Eb-elődöntőt. 2017. augusztus 31-én egy Svájc elleni meccsen mutatkozott be az U19-es német válogatottban, Dárdai Palkót váltotta a 72. percben. Később ennek a csapatnak ő lett a csapatkapitánya.

2018. szeptember elején mutatkozott be a felnőtt válogatottban egy Peru elleni barátságos meccsen, akkor pár percet kapott. Jelenleg 13-szoros válogatott, és háromszor volt eredményes. Nemcsak Anligában, Németországban is örök vitatéma, mi az igazi posztja. Csatár, szélső, középső vagy támadó középpályás. Joachim Löwnek kell majd erre a kérdésre megnyugtató választ találnia. Már most arról írt a Bild, hogy a kapitánynak bátran kell majd használnia a játékost.

Havertz a meccs utáni interjúban nemes egyszerűséggel felelt a riporter kérdésére, hogy ő volt a Chelsea legdrágább igazolása, és most egy este törlesztette az árát.

„Őszintén szólva pont leszarom, most nyertem meg a kibaszott Bajnokok Ligáját.”

Rajta kívül Thomas Tuchel volt még az este nagy nyertese, akit Karácsony előtt egy nappal váratlanul kirúgott a francia PSG, amelyik a bajnoki címet is elveszítette. A Chelsea januárban lecsapott rá, és Tuchel sorrendben a harmadik német edző, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját Jürgen Klopp (2019), és Hansi Flick (2020) után. A Chelsea legutóbbi BL-sikere is egy szezon közbeni edzőváltással jött össze még 2012-ben.

„Mi vagyunk a kavics a City cipőjében”

– mondta a meccs után, Lars von Trier filmrendező gondolatát kölcsönözve. Tuchel bő egy hónap alatt ugyanis háromszor verte meg Pep Guardiolát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!